1Sámuel 20 FHB Father's Heart Bible™

20 ¹Dávid elmenekült a rámai Nájótból, Jónátánhoz ment, és ezt mondta: „Mit tettem? Mi a vétkem, és mivel vétkeztem apád ellen, hogy az életemre tör?”

²„Soha!” – felelte Jónátán. „Nem halsz meg. Apám mindent elmond nekem, legyen az nagy vagy kicsi dolog. Miért titkolná el ezt előlem? Nem igaz.”

³Dávid azonban újra megesküdött: „Apád jól tudja, hogy elnyertem a jóindulatodat, és ezt mondta: »Ne mondd meg Jónátánnak, különben bánkódni fog.« De amint él Atyánk, és amint te élsz, csak egy lépés van köztem és a halál között.”

⁴Jónátán ezt mondta Dávidnak: „Bármit kívánsz, megteszem érted.”

⁵Dávid ezt mondta: „Holnap újhold lesz, és a királlyal kellene ennem. Engedd meg, hogy elrejtőzzem a mezőn a harmadik estig. ^a a v5 Az újhold ünnepe havonkénti ünnep volt, amely a héber hónap első napját jelölte, és különleges áldozatokkal, valamint a király asztalánál tartott ünnepélyes közös étkezéssel ünnepelték. ⁶Ha apád hiányol engem, mondd ezt: »Dávid engedélyt kért, hogy elsiessen Betlehembe, a városába, az egész nemzetsége évenkénti áldozatára.«” ⁷Ha azt mondja: »Jól van«, akkor szolgád biztonságban van. De ha haragra lobban, biztos lehetsz benne, hogy rosszat forral ellenem. ⁸Mutass hűséges szeretetet szolgád iránt, hiszen szövetségre léptél velem Atyánk előtt. Ha vétkes vagyok, ölj meg te magad; miért adnál apád kezébe?

⁹„Soha!” – mondta Jónátán. „Ha tudnám, hogy apám ártani akar neked, vajon nem mondanám-e meg neked?”

¹⁰Dávid ezt kérdezte: „Ki mondja meg nekem, ha apád keményen válaszol neked?”

¹¹„Gyere” – mondta Jónátán –, „menjünk ki a mezőre.” Így kimentek ketten együtt. ¹²Jónátán ezt mondta Dávidnak: „Atyánk, Izráel Istene, legyen a tanúm! Holnap vagy harmadnap kifürkészem apámat, és ha jóindulattal van irántad, vajon nem küldök-e bizonyosan üzenetet, hogy tudassam veled? ¹³De ha apám rosszat akar tenni ellened, Atyánk büntessen meg súlyosan, ha nem figyelmeztetlek, és nem küldelek el biztonságban. Legyen veled Atyánk, ahogyan apámmal volt. ¹⁴De tanúsítsd irántam Atyánk el nem múló szeretetét, amíg élek, hogy ne haljak meg. ¹⁵Soha ne vond meg hűséges szeretetedet a családomtól, még akkor sem, amikor Atyánk kiirtja Dávid minden ellenségét a föld színéről.” ¹⁶Így kötött Jónátán szövetséget Dávid házával, és ezt mondta: „Kérje számon Atyánk Dávid ellenségeit.” ¹⁷Jónátán ismét megeskette Dávidot az iránta való szeretetére, mert úgy szerette őt, mint a saját életét. ¹⁸Ekkor Jónátán ezt mondta: „Holnap újhold lesz. Hiányolni fognak téged, mert üres lesz a helyed. ¹⁹Holnapután estefelé siess le oda, ahol elrejtőztél, amikor ez a baj kezdődött, és maradj az Ecel-kő mellett. ²⁰Három nyilat lövök majd a kő oldala felé, mintha célba lőnék. ²¹Majd elküldöm a fiút: »Menj, keresd meg a nyilakat.« Ha azt mondom neki: »Nézd, innen vannak tőled – hozd ide őket«, akkor gyere elő, mert amint él Atyánk, biztonságban vagy, nincs semmi veszély. ²²De ha azt mondom a fiúnak: »Nézd, a nyilak túl vannak rajtad«, akkor menj el, mert Atyánk küldött el téged. ²³Ami pedig azt illeti, amiről te meg én beszéltünk, ne feledd: Atyánk a tanú közted és köztem örökké.”

²⁴Dávid tehát elrejtőzött a mezőn. Amikor eljött az újhold, a király leült enni. ²⁵A király a szokott helyén ült a fal mellett, Jónátán vele szemben, Abnér pedig Saul mellett – Dávid helye üres maradt. ²⁶Azon a napon Saul nem szólt semmit, mert ezt gondolta: „Történt valami Dáviddal, amitől tisztátalanná vált – biztosan tisztátalan.” ^b b v26 A szertartási tisztátalanság átmeneti rituális állapot volt – sokféle hétköznapi dolog okozhatta –, amely megtiltotta, hogy valaki részt vegyen a szent étkezéseken vagy az istentiszteleten.

²⁷Másnap, a hónap második napján, Dávid helye megint üres volt. Saul megkérdezte fiát, Jónátánt: „Miért nem jött el Isai fia enni, sem tegnap, sem ma?”

²⁸Jónátán ezt felelte: „Dávid nagyon kért engem, hogy engedjem el Betlehembe. ²⁹Ezt mondta: »Engedj el, mert a családunknak áldozata van a városban, és a bátyám odarendelt. Ha elnyertem a jóindulatodat, hadd menjek el, hogy lássam a testvéreimet.« Ezért nem jött el a király asztalához.”

³⁰Saul haragra gerjedt Jónátán ellen: „Te lázadó, elfajzott asszony fia! Hát nem tudom, hogy Isai fiának a pártjára álltál – a magad szégyenére, és annak az anyának a szégyenére, aki szült téged? ³¹Amíg Isai fia a földön él, sem te, sem a királyságod nincs biztonságban. Küldj érte, és hozd ide hozzám, mert meg kell halnia!”

³²„Miért kell meghalnia? Mit tett?” – kérdezte Jónátán az apjától.

³³Saul feléje hajította a lándzsáját, hogy leterítse, így Jónátán megtudta, hogy apja elszánta magát Dávid megölésére. ³⁴Jónátán izzó haraggal felkelt az asztaltól, és nem evett semmit a hónap második napján, mert bánkódott Dávid miatt, mivel apja gyalázattal illette őt.

³⁵Reggel Jónátán kiment a mezőre, hogy találkozzon Dáviddal, és egy fiatal fiú volt vele. ³⁶Ezt mondta a fiúnak: „Fuss, keresd meg a nyilakat, amelyeket kilövök.” Ahogy a fiú futott, Jónátán túllőtte rajta a nyilat. ³⁷Amikor a fiú elért ahhoz a nyílhoz, amelyet Jónátán kilőtt, Jónátán utána kiáltott: „Nem túl van-e rajtad a nyíl?” ³⁸Jónátán a fiú után kiáltott: „Siess! Gyorsan! Ne állj meg!” A fiú összeszedte a nyilakat, és urához ment. ³⁹A fiú semmit sem tudott minderről; csak Jónátán és Dávid tudta, hogy mit jelent. ⁴⁰Ekkor Jónátán odaadta fegyvereit a fiúnak, és ezt mondta neki: „Menj, vidd vissza ezeket a városba.”

⁴¹Amikor a fiú elment, Dávid fölkelt a kő déli oldala mellől, arccal a földre borult, és háromszor meghajolt. Megcsókolták egymást, és együtt sírtak, de Dávid sírt a legjobban. ⁴²Jónátán ezt mondta Dávidnak: „Menj békével! Hiszen mindketten megesküdtünk Atyánk nevére: »Atyánk a tanú közted és köztem, utódaid és utódaim között örökké.«” Dávid fölkelt és elment, Jónátán pedig visszatért a városba.