A magára hagyott leány
Öt gyászének Jeruzsálem pusztulása fölött — nyers, kendőzetlen fájdalom. És pontosan a középpontjában, a hamu között, ott emelkedik az egész Írás egyik legerősebb reménységvallomása.
1 1Milyen elhagyatottan ül a város, amely egykor tele volt néppel! Özveggyé lett, ő, aki nagy volt a nemzetek között. Ő, aki fejedelemasszony volt a tartományok között, kényszermunkássá lett. a a v1 A Siralmak 1., 2. és 4. fejezete akrosztichon: minden vers a héber ábécé következő betűjével kezdődik, a gyász teljes »A-tól Z-ig« tartó sora; a 3. fejezet megháromszorozza ezt a mintát. A szerkezet elvész a fordításban, de a fájdalom alakja megmarad. 2Keservesen sír az éjszakában, könnyek az arcán. Összes szeretője közül senki sincs, aki megvigasztalná; minden barátja elárulta, ellenségeivé lettek. 3Júda fogságba ment nyomorúság és kemény szolgaság alatt; a nemzetek között él, de nem talál nyugvóhelyet. Üldözői mind utolérték szorongattatása közepette. 4A Sionba vezető utak gyászolnak, mert senki sem jön az ünnepekre. Kapui mind elhagyatottak, papjai sóhajtoznak, leányai bánkódnak, és ő maga keserű gyötrelemben van. 5Ellenfelei uraivá lettek, ellenségei gondtalanul élnek, mert Atyánk sújtotta őt sok lázadása miatt. Gyermekei elmentek, foglyul vitték őket az ellenség előtt. b b v5 A Siralmak két olyan igazságot tart össze, amelyet a szív nehezen kapcsol egybe: Atyánk fenyíti gyermekeit, és a fenyítése soha nem az utolsó szó. Ugyanez a könyv mondja, hogy »nem vet el örökre; még ha megszomorít is, megkönyörül« (Siralmak 3,31-32). 6Odalett minden ékessége Sion leányának. Fejedelmei olyanokká lettek, mint a szarvasok, amelyek nem találnak legelőt; erőtlenül menekülnek üldözőik elől. 7Nyomorúsága és bujdosása napjaiban Jeruzsálem visszaemlékezik minden drága kincsére, amely a régi időkből az övé volt. Amikor népe az ellenség kezébe esett, és nem volt, aki megsegítse, az ellenségek nézték, és gúnyolták bukását. 8Súlyosan vétkezett Jeruzsálem, ezért lett megvetés tárgyává. Akik tisztelték, mind megvetik, mert látták meztelenségét; ő maga pedig sóhajtozik, és elfordul. 9Tisztátalansága ruhája szegélyéhez tapadt; nem gondolt a jövőjére. Bukása megdöbbentő, és nincs, aki megvigasztalná. „Tekints, Atyám, nyomorúságomra, mert az ellenség diadalmaskodott!” c c v9 A »ruhája szegélye« a köntösének a szegélye és redői — az ott megtapadó rituális tisztátalanság mindenki szeme előtt látható volt, és nyíltan beszennyezettnek mutatta őt, mindenféle leplezés nélkül. 10Az ellenség kinyújtotta kezét minden drága kincsére; látnia kellett, hogy nemzetek törnek be szentélyébe — azok, akiknek megtiltottad, hogy belépjenek gyülekezetedbe. 11Egész népe sóhajtozik, miközben kenyeret keres; kincseiket ételért adják oda, csak hogy életben maradjanak. „Tekints rám, Atyám, és lásd, mert megvetetté lettem. 12Semmit sem jelent nektek, ti mind, akik elmentek mellettem? Nézzetek ide, és lássátok, van-e olyan fájdalom, mint az én fájdalmam, amely rám szakadt, amelyet Atyánk mért rám izzó haragja napján. 13A magasból tüzet bocsátott csontjaimba, és eluralkodott rajtuk. Hálót vetett a lábam elé, és visszafordított; elhagyatottá tett, egész nap erőtlen vagyok. 14Lázadásaim igává fonódtak; az ő keze fűzte össze őket, nyakamra kerültek, és megtörte erőmet. A felséges Atya olyanok kezébe adott, akiknek nem tudok ellenállni. 15A felséges Atya elvetette minden hősömet, aki körülöttem volt; gyülekezetet hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat. A felséges Atya úgy taposta meg Júda szűz leányát, mint a borsajtóban. d d v15 A »gyülekezet« szó ugyanaz, amelyet a szent ünnepi összejövetelre használnak — itt a pusztító seregre alkalmazva keserű, szándékos iróniát hordoz. 16Ezek miatt sírok; szemem, szemem könnyben úszik, mert távol van tőlem a vigasztaló, aki felüdítené lelkemet. Gyermekeim elárvultak, mert az ellenség győzött.” 17Sion kinyújtja kezét, de nincs, aki megvigasztalná. Atyánk rendelte el, hogy Jákób szomszédai ellenségeivé legyenek; Jeruzsálem tisztátalan dologgá lett közöttük. 18Igaz az Atyánk, mert fellázadtam a szava ellen. Halljátok meg, ti népek mind, és lássátok fájdalmamat; leányaim és ifjaim fogságba mentek. 19Hívtam szeretőimet, de ők becsaptak. Papjaim és véneim a városban pusztultak el, miközben ételt kerestek, csak hogy életben maradjanak. 20Tekints rám, Atyám, mert szorongatásban vagyok; háborog a bensőm, felfordult bennem a szívem, mert nagyon lázadó voltam. Az utcán a kard öldököl, a házban olyan, mint a halál. 21Hallották, hogyan sóhajtozom, és nincs, aki megvigasztaljon. Minden ellenségem hallott bajomról; örülnek, hogy te tetted ezt. Hozd el a napot, amelyet meghirdettél, hogy olyanokká legyenek, mint én. 22Jusson eléd minden gonoszságuk, és bánj velük úgy, ahogyan velem bántál minden lázadásomért; mert sok a sóhajom, és beteg a szívem.
