Melkisédek találkozik Ábrahámmal

Melkisédek feltűnik a Teremtés könyvében, a Magasságos Atyánk papja, megáldja Ábrahámot és tizedet kap tőle, és az író erre épít: ez a papság régebbi Lévinél, és kívül esik az övén. Ha a papság megváltozik, vele változik a törvény is. Ez a pap örökké él, hogy esedezzen értünk.

7. fejezet.

Ez a Melkisédek, Sálem királya, a magasságos Atyánk papja, találkozott Ábrahámmal, amikor az a királyok legyőzése után hazatért, és megáldotta őt. Ábrahám tizedet adott neki mindenből. A neve először azt jelenti: az igazság királya, azután pedig Sálem királya is – ami azt jelenti: a békesség királya. Apa nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül, nincs sem napjainak kezdete, sem életének vége, hanem Atyánk Fiához hasonlóan pap marad örökké.

Nézzétek, milyen nagy ember volt ez: maga Ábrahám, az ősatya is tizedet adott neki a zsákmányból. Lévi leszármazottai közül azok, akik papok lesznek, parancsot kapnak a törvényben, hogy tizedet szedjenek a néptől – vagyis a saját testvéreiktől –, jóllehet ők is Ábrahámtól származnak. Ő azonban, bár nem tőlük származott, tizedet szedett Ábrahámtól, és megáldotta azt, aki az ígéreteket kapta. Márpedig minden vitán felül áll, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet. Az egyik esetben halandó emberek kapják a tizedet, a másikban pedig az, akiről az a bizonyság, hogy él. Sőt mondhatni, hogy maga Lévi is, aki a tizedet szedi, Ábrahám által adott tizedet, mert még ősatyja testében volt, amikor Melkisédek találkozott Ábrahámmal.

Ha a lévita papság elhozta volna a tökéletességet – hiszen a nép ez alatt kapta a törvényt –, miért lett volna szükség még egy másik papra, aki Melkisédek rendje szerint való, és nem Áron rendje szerint? Mert ha megváltozik a papság, szükségképpen megváltozik a törvény is. Mert akiről ezeket mondják, az más törzshöz tartozott, amelyből soha senki nem szolgált az oltárnál. Hiszen nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából származott, Mózes pedig semmit sem mondott arról, hogy ebből a törzsből papok lennének. És ez még inkább nyilvánvalóvá válik, ha Melkisédekhez hasonlóan egy másik pap támad, aki nem a testi származás törvénye szerint lett pappá, hanem a múlhatatlan élet ereje által.

Mert ez a bizonyság szól róla: „Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint.”

Egyrészt tehát érvénytelenné válik a korábbi parancsolat, mert gyenge és haszontalan volt. A törvény ugyanis semmit sem tett tökéletessé, másrészt viszont egy jobb reménység támad, amely által közeledünk Atyánkhoz. És ez nem eskü nélkül történt. Mert amazok eskü nélkül lettek papokká,

ő azonban esküvel lett pappá az által, aki ezt mondta neki: „Megesküdött Atyánk, és nem bánja meg: »Pap vagy te örökké.«” ^a

Ennek megfelelően Jézus egy jobb szövetség kezesévé lett.

A korábbi papok közül sokan voltak, mert a halál megakadályozta őket abban, hogy szolgálatban maradjanak, ő azonban örökké megmarad, ezért papsága is változatlanul megmarad. Ezért üdvözíteni is tudja örökre azokat, akik általa járulnak Atyánkhoz, mert mindenkor él, hogy közbenjárjon értük.

Ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és aki a mennyeknél magasabbra emeltetett. Neki nincs szüksége arra, mint azoknak a főpapoknak, hogy napról napra áldozatot mutasson be – előbb a saját bűneiért, azután a nép bűneiért –, mert ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát áldozta fel. A törvény ugyanis gyenge embereket rendel főpapokká, az eskü szava viszont, amely a törvény után hangzott el, a Fiút rendeli, aki örökre tökéletessé lett.