Atyánk angyalai találkoznak Jákóbbal

Jákób meghallja, hogy Ézsau négyszáz emberrel közeledik, ezért kettéosztja táborát, ajándékok sorát küldi előre, és azt imádkozza Atyjához, hogy ebből semmit sem érdemel. Egyedül a folyónál hajnalig birkózik, nem engedi el ellenfelét, amíg meg nem áldja, és sántítva, Izráel néven távozik.

32. fejezet.

Jákób folytatta útját, és Atyánk angyalai találkoztak vele. Jákób meglátta őket, és így szólt: „Ez Atyánk tábora!” Azt a helyet Mahanaimnak nevezte el. ^a

Jákób követeket küldött maga előtt bátyjához, Ézsauhoz, Széír földjére, Edóm vidékére.

Ezt parancsolta nekik: „Mondjátok meg uramnak, Ézsaunak: ezt üzeni szolgád, Jákób: Lábánnál laktam, és ott maradtam egészen mostanáig. Van ökröm, szamaram, nyájam, szolgám és szolgálóm. Azért küldtem, hogy hírt adjak uramnak, és hogy kegyelmet találjak a szemedben.” A követek visszatértek Jákóbhoz: „Elmentünk bátyádhoz, Ézsauhoz – jön is eléd, és négyszáz ember van vele.” Jákób nagyon megijedt, és szorongás fogta el. A vele levő népet, meg a nyájakat, a marhákat és a tevéket két táborra osztotta, mert ezt gondolta: „Ha Ézsau rátör az egyik táborra, és megtámadja, a megmaradt tábor megmenekül.” Akkor Jákób így szólt: „Ábrahámnak, az én atyámnak Istene, és Izsáknak, az én atyámnak Istene, Atyám, aki ezt mondtad nekem: »Térj vissza földedre és rokonságodhoz, hogy jót tegyek veled«, nem vagyok méltó a legkisebbre sem mindabból a hűséges szeretetből és hűségből, amelyet szolgáddal tettél, mert csak a botommal keltem át ezen a Jordánon, most pedig két táborrá lettem. Ments meg, kérlek, bátyám kezéből, Ézsau kezéből, mert félek tőle, hogy eljön, és megöl engem, anyákat és gyermekeket egyaránt. Te pedig ezt mondtad: »Bizony jót teszek veled, és annyivá teszem utódaidat, mint a tenger homokja, amelyet megszámlálni sem lehet.«”

Azon az éjszakán ott maradt, majd abból, amije volt, ajándékot választott bátyja, Ézsau számára: kétszáz nőstény kecskét és húsz bakot, kétszáz anyajuhot és húsz kost, harminc szoptató tevét a kicsinyeikkel, negyven tehenet és tíz bikát, húsz nőstény szamarat és tíz hím szamarat. Szolgái kezére bízta, nyájanként külön-külön, és ezt mondta szolgáinak: „Keljetek át előttem, és hagyjatok térközt a nyájak között.” Az elsőnek ezt parancsolta: „Amikor bátyám, Ézsau találkozik veled, és megkérdezi: »Kié vagy? Hová mész? Kiéi ezek előtted?«, akkor mondd: »Szolgádé, Jákóbé; ajándék ez, amelyet uramnak, Ézsaunak küldött. Íme, ő maga is mögöttünk jön.«” Ugyanígy parancsolta a másodiknak, a harmadiknak és mindazoknak, akik a nyájak után mentek: „Ugyanezt mondjátok Ézsaunak, amikor megtaláljátok, és mondjátok ezt is: »Szolgád, Jákób is mögöttünk jön.«” Mert ezt gondolta: „Megengesztelem az ajándékkal, amely előttem megy, azután majd meglátom az arcát; talán kegyesen fogad engem.”

Az ajándék tehát átkelt előtte, ő maga pedig azon az éjszakán a táborban maradt.

Átkelés a Jabbókon

Azon az éjszakán fölkelt, maga mellé vette két feleségét, két szolgálóját és tizenegy fiát, és átkelt a Jabbók gázlóján. Fogta és átküldte őket a patakon, és átküldte mindenét is, amije volt. Jákób pedig egyedül maradt. És egy férfi tusakodott vele hajnalhasadtáig. Amikor látta, hogy nem bír Jákóbbal, megérintette a csípője forgóját, és Jákób csípője kificamodott, miközben tusakodott vele.

Ekkor így szólt: „Bocsáss el, mert hajnalodik!” De Jákób ezt felelte: „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz.”

Ő pedig megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Az így felelt: „Jákób.”

Erre ő ezt mondta: „Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Atyánkkal és emberekkel, és győztél.” ^b

Jákób pedig megkérdezte tőle: „Mondd meg, kérlek, a neved!” Az így felelt: „Miért kérdezed a nevem?” És megáldotta ott.

Jákób a Peniél nevet adta annak a helynek: „Mert színről színre láttam Atyánkat, mégis életben maradtam.” ^c Fölkelt fölötte a nap, amikor elhaladt Penúél mellett, és sántított a csípője miatt. Ezért nem eszik Izráel fiai mindmáig a csípő forgóján levő combizmot, mert megérintette Jákób csípőjének forgóját a combizomnál.