Atyánk Debórát és Bárákot támaszt

Sisera kilencszáz vasszekere alatt töltött húsz év akkor ér véget, amikor Debóra, aki pálmafája alatt ítél, hívatja Bárákot. Ő csak akkor megy, ha Debóra is vele tart, így a dicsőség egy asszonyra száll. Atyánk szétszórja a harci kocsikat, Jáél pedig sátorcöveket ver a menekülő Sisera halántékába.

4. fejezet.

Éhúd halála után az izráeliek újra azt tették, amit Atyánk rossznak lát. Ezért Atyánk eladta őket Jábínnak, Kánaán királyának a kezébe, aki Hácórban uralkodott. Hadseregparancsnoka Sisera volt, aki Haróset-Gójimban lakott. Ekkor az izráeliek Atyánkhoz kiáltottak, mert Siserának 900 vas harci szekere volt, és húsz éven át kegyetlenül elnyomta őket. Debóra prófétanő, Lappídót felesége abban az időben bíráskodott Izráelben. Debóra pálmafája alatt szokott ülni, Ráma és Bétel között, Efraim hegyvidékén, és az izráeliek hozzá jártak fel ítéletért. Elküldött Bárákért, Abínóam fiáért a Naftáliban fekvő Kedesbe, és ezt mondta neki: „Nem Atyánk, Izráel Istene parancsolta-e neked: Menj, vonulj fel a Tábor-hegyre, és végy magad mellé tízezer embert Naftáliból és Zebulonból. „Kicsalom hozzád Siserát, Jábín hadseregparancsnokát a Kísón-patakhoz, szekereivel és seregével együtt, és a kezedbe adom őt.”

Bárák ezt mondta neki: „Ha velem jössz, elmegyek, de ha nem jössz velem, nem megyek el.”

„Bizony veled megyek” – mondta Debóra –, „de nem a tiéd lesz a dicsőség azon az úton, amelyen jársz, mert Atyánk egy asszony kezébe adja Siserát.” Debóra tehát felkelt, és Bárákkal együtt Kedesbe ment. Bárák összehívta Zebulont és Naftálit Kedesbe; tízezer ember vonult fel a nyomában, és Debóra is vele ment. A kéni Heber, Hóbábnak, Mózes apósának egyik leszármazottja, elkülönült a kéniektől, és egészen a Caanaim melletti tölgyfáig verte fel a sátrát, Kedes közelében. Amikor jelentették Siserának, hogy Bárák, Abínóam fia felvonult a Tábor-hegyre, Sisera összegyűjtötte minden szekerét – 900 vas harci szekeret – és egész seregét Haróset-Gójimtól a Kísón-patakig.

Debóra ezt mondta Báráknak: „Fel! Ma a kezedbe adja Atyánk Siserát. Vajon nem Atyánk vonult-e ki előtted?” Bárák tehát levonult a Tábor-hegyről, és tízezer ember követte. Atyánk pedig megzavarta Siserát, minden szekerét és egész seregét kard élével Bárák előtt; Sisera leszállt a szekeréről, és gyalog menekült el. Bárák a szekereket és a sereget Haróset-Gójimig üldözte, és Sisera egész serege elesett a kard élétől; egyetlen ember sem maradt életben.

Sisera eközben gyalog Jáélnak, a kéni Heber feleségének a sátrához menekült, mert béke volt Jábín, Hácór királya és Heber háza között. Jáél kiment Sisera elé: „Térj be, uram, térj be hozzám, ne félj!” Betért hát a sátrába, Jáél pedig betakarta egy takaróval.

Sisera ezt mondta: „Adj, kérlek, egy kis vizet, mert szomjas vagyok!” Jáél erre felnyitott egy tejestömlőt, inni adott neki, és újra betakarta.

Sisera ezt mondta neki: „Állj a sátor bejáratához! Ha valaki jön, és megkérdezi: »Van itt valaki?«, mondd azt: »Nincs.«”

Jáél azonban, Heber felesége, fogott egy sátorcöveket meg egy kalapácsot, halkan odalopózott, és a cöveket a halántékán át a földbe verte, miközben Sisera a fáradtságtól mélyen aludt. Így halt meg. Éppen akkor ért oda Bárák, aki Siserát üldözte, és Jáél kiment elé. „Gyere – mondta –, megmutatom neked az embert, akit keresel.” Bárák bement hozzá, és ott feküdt Sisera holtan, a cövekkel a halántékában. Azon a napon Atyánk megalázta Jábínt, Kánaán királyát az izráeliek előtt. Az izráeliek keze egyre jobban ránehezedett Jábínra, Kánaán királyára, míg végül elpusztították.