Az első szövetség szentélye

Körbejárjuk a régi sátrat, helyiségeit és az évenként egyszeri, vérrel való belépést, és ez készíti elő az ellentétet: azok az ajándékok nem tudták megtisztítani a lelkiismeretet. Krisztus egyszer lépett be, a saját vérével. Ahogy az ember egyszer hal meg, aztán ítélet jön, úgy őt is egyszer áldozták fel sokakért.

9. fejezet.

Az első szövetségnek is voltak előírásai az istentiszteletre, és volt földi szentélye. Felállítottak egy sátrat – az elsőt –, amelyben ott volt a gyertyatartó, az asztal és a szent kenyerek; ezt nevezik szentélynek. A második kárpit mögött pedig volt egy sátor, amelyet szentek szentjének neveznek. Ebben volt az arany füstölőoltár és a szövetség ládája, amelyet körös-körül arannyal vontak be; benne volt egy aranyedény mannával, Áron kivirágzott vesszeje és a szövetség táblái. Fölötte a dicsőség kerubjai beárnyékolták az engesztelés fedelét – de ezekről most nem tudunk részletesen szólni.

Mivel ezek így vannak elrendezve, a papok állandóan bemennek az első sátorba, és végzik a szent szolgálatukat. A másodikba azonban csak a főpap megy be, évente egyszer, és mindig vérrel, amelyet önmagáért és a nép tévedésből elkövetett bűneiért mutat be. ^a Ezzel a Szentlélek azt mutatta meg, hogy még nem nyílt meg a szentélybe vezető út, amíg az első sátor fennállt. Ez példázat a jelen időre. E szerint a rend szerint olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek nem tudják tökéletessé tenni a szolgálatot végző lelkiismeretét, hanem csak ételekre, italokra és különféle mosakodásokra vonatkoznak – testi előírások ezek, amelyek az új rend idejéig voltak érvényben.

Krisztus, a nagyobb főpap

Krisztus azonban az eljött javak főpapjaként jelent meg, a nagyobb és tökéletesebb sátoron át, amelyet nem emberi kéz alkotott, vagyis amely nem ebből a teremtett világból való. Nem bakok és borjak vérével, hanem a saját vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha a bakok és bikák vére és a tehén hamva, amelyet a tisztátalanokra hintenek, megszentel a test tisztaságára, mennyivel inkább fogja Krisztus vére megtisztítani a lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy az élő Atyának szolgáljunk; hiszen ő az örök Lélek által önmagát áldozta fel hibátlanul Atyánknak. ^b Ezért ő egy új szövetség közbenjárója: azért halt meg, hogy megváltsa az embereket az első szövetség alatt elkövetett vétkektől, és így az elhívottak megkapják a megígért örök örökséget. Mert ahol végrendelet van, ott annak halálát kell megállapítani, aki a végrendeletet tette. ^c A végrendelet ugyanis csak a halál beálltával érvényes, mert addig nincs ereje, amíg él az, aki tette. Ezért az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül. Miután Mózes a törvény minden parancsát elmondta az egész népnek, vette a borjak és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette magát a könyvtekercset és az egész népet is, és ezt mondta: „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet Atyánk rendelt számotokra.”

Hasonlóképpen meghintette vérrel a sátrat és az istentisztelet minden eszközét is. A törvény szerint szinte mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.

A mennyei dolgok képmásait tehát ezekkel kellett megtisztítani, magukat a mennyei dolgokat viszont ezeknél jobb áldozatokkal. Mert Krisztus nem emberi kéz alkotta szentélybe ment be, amely az igazinak csak képmása, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen értünk Atyánk színe előtt. Nem is azért, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap évről évre bemegy a szentélybe idegen vérrel. Különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtése óta. Így azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy önmaga feláldozásával eltörölje a bűnt. És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elhordozza, másodszor pedig majd a bűn hordozása nélkül jelenik meg azoknak üdvösségükre, akik várva várják őt.