2Sámuel 18 FHB Father's Heart Bible™

18 ¹Dávid számba vette a vele levő hadinépet, és ezredeseket meg századosokat állított föléjük. ²Dávid három részre osztva küldte ki a hadinépet: egyharmadát Jóáb vezetésével, egyharmadát Abisaj, Cerújá fia, Jóáb testvére vezetésével, egyharmadát pedig Ittaj, a gáti ember vezetésével. A király ezt mondta a hadinépnek: „Bizony én magam is kimegyek veletek.”

³A hadinép azonban ezt mondta: „Ne menj ki! Mert ha megfutamodunk, velünk nem törődnek, és ha fele részünk elesik, azzal sem törődnek. Te viszont annyit érsz, mint közülünk tízezer. Jobb, ha a városban maradsz, készen arra, hogy segítséget küldj nekünk.”

⁴A király ezt mondta nekik: „Azt teszem, amit a legjobbnak láttok.” Majd megállt a kapuban, miközben az egész hadinép kivonult századonként és ezredenként.

⁵A király ezt parancsolta Jóábnak, Abisajnak és Ittajnak: „Az én kedvemért bánjatok kíméletesen az ifjú Absolonnal!” Az egész hadinép hallotta, amint a király a vezéreknek parancsot adott Absolon felől.

⁶Kivonult tehát a hadinép a mezőre Izráel ellen, és megütköztek Efraim erdejében. ⁷Ott Dávid emberei vereséget mértek Izráel seregére, és nagy volt azon a napon a vérontás: húszezer ember esett el. ⁸A harc szétterjedt az egész vidéken, és azon a napon többet pusztított el az erdő a hadinépből, mint amennyit a kard pusztított el.

⁹Absolon pedig összetalálkozott Dávid embereivel. Az öszvérén lovagolt, és amikor az öszvér egy nagy tölgyfa sűrű ágai alá ért, Absolon feje beleakadt a fába, úgyhogy ég és föld között maradt függve, az öszvér pedig továbbment alóla. ¹⁰Meglátta ezt egy ember, és jelentette Jóábnak: „Az imént láttam Absolont egy tölgyfán függeni.”

¹¹Jóáb ezt mondta annak az embernek, aki jelentette: „Ha láttad, miért nem terítetted ott a földre? Adtam volna neked tíznapi bért ezüstben meg egy övet.”

¹²Az az ember azonban ezt felelte Jóábnak: „Ha ezer napra való bért mérnének is a tenyerembe ezüstben, akkor sem emelném föl a kezem a király fia ellen. Mert a fülünk hallatára parancsolta meg a király neked, Abisajnak és Ittajnak: »Vigyázzatok az én kedvemért az ifjú Absolonra!« ¹³Különben az életemet tettem volna kockára, mert semmi sem marad rejtve a király előtt, te pedig távol maradtál volna tőlem.”

¹⁴Jóáb ezt mondta: „Nem vesztegetem veled így az időt!” Három dárdát vett a kezébe, és Absolon szívébe döfte, aki még élve függött a tölgyfa sűrűjében. ¹⁵Majd tíz ifjú, Jóáb fegyverhordozói, körülvették Absolont, lesújtottak rá, és megölték. ¹⁶Ekkor Jóáb megfújta a kürtöt, és a hadinép abbahagyta Izráel üldözését, mert Jóáb visszatartotta őket. ¹⁷Absolont pedig fogták, bedobták az erdőben egy nagy gödörbe, és igen nagy kőrakást hánytak föléje. Egész Izráel elmenekült, mindenki a maga otthonába.

¹⁸Absolon még életében vett és állított magának egy oszlopot a Király-völgyben, mert ezt mondta: „Nincs fiam, aki fenntartaná a nevem emlékét.” Az oszlopot a maga nevére nevezte el, és Absolon emlékoszlopának hívják mindmáig. ^a a v18 Absolonnak születtek fiai (2Sámuel 14:27), de úgy tűnik, hogy még őelőtte meghaltak, így nem maradt örököse, aki a nevét tovább vitte volna.

Dávid elsiratja fiát, Absolont

¹⁹Ahimaac, Cádók fia ezt mondta: „Hadd fussak el, és vigyem meg a királynak a hírt, hogy Atyánk igazságot szolgáltatott neki ellenségeivel szemben.”

²⁰Jóáb ezt mondta neki: „Nem te vagy ma a hírvivő. Más napon majd vihetsz hírt, de ma nem viszel, mert meghalt a király fia.”

²¹Majd ezt mondta Jóáb egy kúsitának: „Menj, jelentsd a királynak, amit láttál!” A kúsita meghajolt Jóáb előtt, és elfutott.

²²Ahimaac, Cádók fia azonban újból ezt mondta Jóábnak: „Bármi történjék is, hadd fussak el én is a kúsita után!” Jóáb így felelt: „Miért futnál, fiam? Nincs olyan híred, amelyért jutalom járna.”

²³„Bármi történjék is, elfutok!” – mondta. Jóáb erre ezt mondta: „Hát fuss!” Ahimaac pedig a síkság útján futott, és megelőzte a kúsitát.

²⁴Dávid a két kapu között ült. Az őrálló fölment a kapu tetejére, a várfalhoz, és amikor fölemelte a tekintetét, látta, hogy egy ember fut egymagában. ²⁵Az őrálló kiáltott, és jelentette a királynak. A király ezt mondta: „Ha egyedül van, jó hírt hoz.” Amaz pedig egyre közelebb ért.

²⁶Az őrálló azután egy másik futó embert is látott, és lekiáltott a kapuőrnek: „Nézd, egy másik ember is fut egymagában!” A király ezt mondta: „Ő is jó hírt hoz.”

²⁷Az őrálló ezt mondta: „Úgy látom, az első úgy fut, mint Ahimaac, Cádók fia.” A király ezt mondta: „Jó ember az, jó hírrel jön.”

²⁸Ahimaac így kiáltott a királynak: „Békesség!” Majd arccal a földre borult a király előtt, és ezt mondta: „Áldott legyen Atyád, aki kiszolgáltatta azokat az embereket, akik fölemelték a kezüket az én uram, királyom ellen!”

²⁹A király ezt kérdezte: „Épségben van-e az ifjú Absolon?” Ahimaac így felelt: „Nagy sürgés-forgást láttam, amikor Jóáb elküldte a király szolgáját meg a te szolgádat, de nem tudom, mi volt az.”

³⁰A király ezt mondta: „Lépj félre, és állj ide!” Ő félrelépett, és ott állt.

³¹Ekkor megérkezett a kúsita, és ezt mondta: „Jó hírt hozok, uram, királyom! Igazságot szolgáltatott ma neked az Úr mindazokkal szemben, akik rád támadtak.”

³²A király ezt kérdezte a kúsitától: „Épségben van-e az ifjú Absolon?” A kúsita így felelt: „Úgy járjon az én uramnak, királyomnak minden ellensége, és mindenki, aki rossz szándékkal támad rád, ahogyan az az ifjú járt!”

³³A király megrendült, fölment a kapu feletti szobába, és sírt. Ezt mondogatta, miközben ment: „Fiam, Absolon! Fiam, fiam, Absolon! Bárcsak én haltam volna meg helyetted, Absolon, fiam, fiam!”