Ahitófel és Húsaj tanácsot ad Absolonnak

Ahitófel azt sürgeti, hogy még ma éjjel csapjanak le gyorsan a kimerült királyra. Húsaj hízelgő halogatással válaszol, és Absálom a rosszabb tanácsot fogadja el – mert Atyánk meg akarta hiúsítani Ahitófel jó tanácsát. A hír egy letakart kúton át jut el Dávidhoz. Ahitófel hazamegy, elrendezi a házát, és felakasztja magát.

17. fejezet.

Akkor Ahitófel ezt mondta Absolonnak: „Hadd válasszak ki tizenkétezer embert, és még ma éjjel induljak Dávid után. Rajtaütök, amíg fáradt és erőtlen, rémületbe ejtem, úgyhogy egész népe elmenekül; a királyt pedig egyedül ütöm le. Az egész népet visszavezetem hozzád. Annak az egy embernek a halála, akit keresel, azt jelenti, hogy mindenki visszatér, és az egész nép békében lesz.”

Jónak tűnt ez a terv Absolon és Izráel minden véne szemében. Absolon ezt mondta: „Hívjátok ide az arki Húsajt is, és hallgassuk meg, mit mond ő is!”

Amikor Húsaj odament hozzá, Absolon ezt mondta: „Ahitófel ezt tanácsolta. Megtegyük, amit mond? Ha nem, akkor te beszélj!”

Húsaj ezt mondta Absolonnak: „Ezúttal nem jó az a tanács, amelyet Ahitófel adott. Húsaj hozzátette: „Ismered apádat és embereit: elszánt harcosok, mint a kölykeitől megfosztott medve a mezőn. Apád tapasztalt harcos, nem a csapattal tölti az éjszakát.” Most is egy gödörben vagy valahol másutt rejtőzik. Ha embereid közül néhányan elesnek elsőként, aki csak meghallja, azt mondja majd: »Lemészárolták Absolon embereit!« Akkor még a legbátrabb is, akinek a szíve oroszlánszív, megdermed a félelemtől, mert egész Izráel tudja, hogy apád harcos, és akik vele vannak, bátrak. Ezért ez a tanácsom: gyűjtsd magadhoz egész Izráelt Dántól Beérsebáig, annyit, mint a tenger partján a homok, és magad vonulj a csatába. Utolérjük, bárhol van, rászállunk, ahogy a harmat hull a földre, és nem hagyjuk életben sem őt, sem egyetlen emberét sem. Ha pedig egy városba húzódik vissza, egész Izráel köteleket visz oda, és addig vonszoljuk a völgybe, amíg egy kavics sem marad belőle.”

Absolon és Izráel minden embere ezt mondta: „Az arki Húsaj tanácsa jobb, mint Ahitófelé.” Atyánk ugyanis elhatározta, hogy meghiúsítja Ahitófel jó tanácsát, hogy így Atyánk veszedelmet hozzon Absolonra.

Húsaj ezt mondta Cádók és Ebjátár papoknak: „Ezt tanácsolta Ahitófel Absolonnak és Izráel véneinek, én pedig ezt tanácsoltam. Most gyorsan üzenjetek Dávidnak: »Ne maradj ma éjjel a puszta gázlóinál, hanem feltétlenül kelj át, különben a királyt és az egész vele levő népet elnyeli a pusztulás!«”

Jonatán és Ahimaac Én-Rógélnél várakozott; egy szolgálólány járt ki hozzájuk, és megmondta nekik a hírt, ők pedig elmentek, és jelentették Dávid királynak, mert nem volt szabad meglátni őket, amint bemennek a városba. De egy ifjú meglátta őket, és jelentette Absolonnak. Ezért a ketten sietve elmentek, és eljutottak egy bahúrimi ember házához, akinek kút volt az udvarán, és lemásztak bele. Az ember felesége takarót terített a kút szájára, és gabonát szórt rá, úgyhogy semmit sem lehetett észrevenni. Amikor Absolon szolgái megérkeztek az asszonyhoz a házhoz, megkérdezték: „Hol van Ahimaac és Jonatán?” Az asszony ezt felelte: „Átkeltek a patakon.” A férfiak keresték őket, de senkit sem találtak, és visszatértek Jeruzsálembe.

Miután elmentek, a ketten kimásztak a kútból, elmentek, és jelentették Dávid királynak. Ezt mondták neki: „Kelj fel, és gyorsan kelj át a vízen, mert Ahitófel ezt tervelte ki ellened!”

Dávid és mindenki, aki vele volt, felkelt, és átkelt a Jordánon. Mire megvirradt, egy sem maradt, aki át ne kelt volna rajta.

Amikor Ahitófel látta, hogy nem fogadták meg a tanácsát, megnyergelte a szamarát, és hazament a városába. Rendbe tette a házát, azután felakasztotta magát. Meghalt, és apja sírjába temették.

Dávid megérkezett Mahanaimba, Absolon pedig átkelt a Jordánon, és Izráel minden embere vele volt. Absolon Amászát állította a sereg élére Jóáb helyett. Amászá apja az izráeli Jitra volt, aki elvette Abígailt, Náhás leányát, Cerújának, Jóáb anyjának a nővérét. Izráel és Absolon Gileád földjén táborozott le.

Amikor Dávid megérkezett Mahanaimba, az ammóni Rabbából való Sóbi, Náhás fia, a ló-debári Mákir, Ammiél fia, és a rógelimi gileádi Barzillaj ágyakat, tálakat és cserépedényeket hozott, meg búzát, árpát, lisztet, pörkölt gabonát, babot, lencsét, mézet, aludttejet, juhokat és marhasajtot Dávidnak és népének, hogy egyenek, mert ezt mondták: „A nép éhes, fáradt és szomjas a pusztában.”