2Sámuel 13 FHB Father's Heart Bible™

13 ¹Történt ezután, hogy Dávid fiának, Absolonnak volt egy szép húga, akit Támárnak hívtak. Amnón pedig, Dávid fia, beleszeretett. ²Amnón annyira gyötrődött a húga, Támár miatt, hogy belebetegedett. Támár ugyanis szűz volt, és Amnón semmi módját nem látta, hogy a közelébe férkőzzön. ³Volt Amnónnak egy barátja, akit Jónádábnak hívtak; Simeának, Dávid testvérének a fia volt. Jónádáb pedig igen ravasz ember volt. ⁴Ezt kérdezte Amnóntól: „Miért vagy reggelről reggelre ilyen nyúzott, királyfi? Nem mondod el nekem?” Amnón így felelt: „Szeretem Támárt, Absolon testvérem húgát.”

⁵Jónádáb ekkor ezt mondta: „Feküdj le az ágyadba, és tettesd magad betegnek! Amikor az apád eljön, hogy meglátogasson, mondd neki: »Hadd jöjjön ide a húgom, Támár, hogy ennem adjon. Itt készítse el az ételt a szemem előtt, hogy lássam, és az ő kezéből egyem.«”

⁶Amnón lefeküdt, és betegnek tettette magát. Amikor a király eljött, hogy meglátogassa, Amnón ezt mondta: „Hadd jöjjön ide a húgom, Támár, hogy két lepényt süssön a szemem előtt, és az ő kezéből ehessem.”

⁷Dávid ekkor üzenetet küldött Támárnak a palotába: „Menj el a bátyád, Amnón házába, és készíts neki ételt!” ⁸Támár elment a bátyja, Amnón házába, ahol az feküdt. Fogta a tésztát, meggyúrta, a szeme előtt lepényeket formált belőle, és megsütötte. ⁹Majd fogta a serpenyőt, és elé tálalt, de Amnón nem volt hajlandó enni. „Küldjetek ki mindenkit mellőlem!” – mondta Amnón. Erre mindenki kiment mellőle. ¹⁰Amnón ekkor így szólt Támárhoz: „Hozd be az ételt a hálószobába, hogy a kezedből ehessem.” Támár fogta a lepényeket, amelyeket készített, és bevitte a bátyjának, Amnónnak a hálószobába. ¹¹Amikor azonban odavitte hozzá, hogy egyék, Amnón megragadta, és ezt mondta: „Gyere, feküdj le velem, húgom!”

¹²„Ne, bátyám!” – felelte Támár. „Ne kényszeríts engem, mert ilyet nem szabad tenni Izráelben! Ne kövess el ekkora gyalázatot! ¹³És én – hová vihetném a szégyenemet? És te – olyan lennél, mint Izráel egyik megvetendő bolondja. Kérlek, beszélj a királlyal, mert ő nem fog megtagadni tőled engem.”

¹⁴De Amnón nem akart hallgatni rá, és mivel erősebb volt nála, erőszakot tett rajta, és lefeküdt vele. ¹⁵Ezután Amnón nagy gyűlölettel meggyűlölte Támárt; nagyobb volt ez a gyűlölet, mint a szerelem, amelyet korábban érzett iránta. „Kelj fel, és menj innen!” – mondta neki.

¹⁶„Ne!” – mondta Támár. „Ha most elűzöl, az nagyobb gonoszság, mint amit az előbb elkövettél ellenem.” De Amnón nem akart hallgatni rá.

¹⁷Beszólította a szolgáját, és ezt mondta: „Vidd ki innen ezt a nőt, és reteszeld be mögötte az ajtót!”

¹⁸Díszes, hosszú ruha volt rajta, mert ilyen köntösben jártak abban az időben a király hajadon leányai. A szolga kivitte, és bereteszelte mögötte az ajtót. ¹⁹Támár ekkor hamut szórt a fejére, és megszaggatta a díszes, hosszú ruhát, amely rajta volt. Fejére tette a kezét, és elment; ahogy ment, hangosan jajgatott. ²⁰A bátyja, Absolon ezt kérdezte tőle: „Veled volt a bátyád, Amnón? Most hallgass, húgom, hiszen a bátyád ő. Ne vedd a szívedre ezt a dolgot!” Támár pedig elhagyatottan élt a bátyja, Absolon házában.

²¹Amikor Dávid király meghallotta mindezt, nagy haragra gerjedt. ²²Absolon pedig nem szólt Amnónhoz, sem jót, sem rosszat, mert gyűlölte őt azért, hogy meggyalázta a húgát, Támárt.

Absolon bosszút áll húgáért, Támárért

²³Két teljes esztendő múlva Absolonnál juhnyírás volt Baal-Hácórban, Efraim közelében, és meghívta a király valamennyi fiát. ²⁴Absolon elment a királyhoz, és ezt mondta: „A szolgádnál juhnyírók vannak. Jöjjön el a király és a szolgái a szolgáddal!”

²⁵„Ne, fiam!” – mondta a király Absolonnak. „Ne menjünk el mindannyian, hogy ne legyünk a terhedre.” És bár Absolon unszolta, a király nem akart elmenni, hanem megáldotta.

²⁶Absolon ekkor ezt mondta: „Ha nem, akkor legalább a bátyám, Amnón jöjjön el velünk!” A király ezt kérdezte: „Miért menjen el veled?”

²⁷De Absolon addig unszolta, amíg el nem engedte vele Amnónt és a király valamennyi fiát. ²⁸Absolon ezután megparancsolta a szolgáinak: „Jól figyeljetek! Amikor Amnón jókedvű lesz a bortól, és ezt mondom nektek: »Vágjátok le Amnónt!«, akkor öljétek meg! Ne féljetek! Nemde én magam parancsoltam ezt nektek? Legyetek erősek és bátrak!”

²⁹Absolon szolgái úgy tettek Amnónnal, ahogyan Absolon parancsolta. Ekkor a király fiai mind fölkeltek, mindegyik fölült az öszvérére, és elmenekültek.

³⁰Útközben ez a hír jutott el Dávidhoz: „Absolon megölte a király valamennyi fiát, egy sem maradt közülük életben.”

³¹Ekkor a király fölkelt, megszaggatta a ruháját, és a földre feküdt; udvari emberei pedig mind megszaggatott ruhában álltak mellette. ³²De Jónádáb, Dávid testvérének, Simeának a fia, megszólalt: „Ne gondolja az én uram, hogy minden ifjút, a király valamennyi fiát megölték! Csak Amnón halt meg, mert Absolon már attól a naptól fogva eltökélte ezt, amelyen Amnón meggyalázta a húgát, Támárt. ³³Ne vegye hát a szívére az én uram, a király, és ne gondolja, hogy a király minden fia meghalt, mert csak Amnón halt meg.”

³⁴Absolon pedig elmenekült. Amikor az őrálló ifjú fölemelte a tekintetét, látta, hogy sok ember közeledik a mögötte lévő úton, a hegyoldal felől. ³⁵Jónádáb ekkor ezt mondta a királynak: „Nézd, megjöttek a király fiai! Úgy történt, ahogy a szolgád mondta.” ³⁶Alighogy ezt kimondta, megérkeztek a király fiai, és hangosan sírtak. A király és udvari emberei is mind igen keservesen sírtak.

³⁷Absolon tehát elmenekült, és elment Talmajhoz, Ammihúd fiához, Gesúr királyához. Dávid pedig napról napra gyászolta a fiát. ³⁸Miután Absolon elmenekült, és Gesúrba ment, három évig maradt ott. ³⁹Dávid király lelke pedig vágyódott Absolon után, mert megvigasztalódott Amnón halála felől.