Jóáb visszahozza Absolont Jeruzsálembe

Joáb elküld egy tekóai asszonyt egy kitalált üggyel egy fiúról, aki megölte a testvérét. Az asszony arra kéri a királyt, hogy emlékezzen meg Atyjáról, és döntse el, hogy a száműzöttet haza kell hozni. Absálom visszatér, de két évig nem kerülhet a király színe elé, amíg fel nem gyújtja Joáb árpatábláját.

14. fejezet.

Cerújá fia, Jóáb észrevette, hogy a király szíve Absolon után vágyódik. Jóáb elküldött Tekóába, és hozatott onnan egy okos asszonyt. Ezt mondta neki: „Kérlek, tettesd, hogy gyászolsz: ölts gyászruhát, ne kend meg magad olajjal, és viselkedj úgy, mint egy asszony, aki már sok napja gyászolja a halottját. Menj be a királyhoz, és mondd el neki ezeket a szavakat.” Jóáb a szájába adta a szavakat.

A tekóai asszony bement a királyhoz, arccal a földre borult előtte, és ezt mondta: „Segíts, ó, király!”

A király megkérdezte tőle: „Mi a bajod?” Az asszony így felelt: „Özvegy vagyok, meghalt a férjem.

Szolgálódnak két fia volt. Összevesztek a mezőn, és nem volt, aki szétválassza őket, az egyik pedig agyonütötte a másikat. Most az egész nemzetség felkelt szolgálód ellen, és ezt mondják: »Add ki azt, aki agyonütötte a testvérét, hogy megöljük a testvéréért, akit meggyilkolt, és kiirtsuk az örököst is.« Így ki akarják oltani a még megmaradt utolsó parazsamat, és nem hagynak férjemnek sem nevet, sem maradékot a földön.”

A király ezt mondta az asszonynak: „Menj haza, majd parancsot adok az ügyedben.”

A tekóai asszony így szólt a királyhoz: „Uram, királyom! Szálljon a vétek énrám és apám házára, a király és trónja pedig legyen ártatlan.”

A király ezt mondta: „Ha valaki szól hozzád, hozd elém, és többé nem bánt téged.”

Az asszony ezt mondta: „Kérlek, emlékezzen meg a király Atyádról, hogy a vérbosszuló ne okozzon még több vérontást, és ne pusztítsák el a fiamat.” A király így felelt: „Él Atyánk, hogy egy hajszál sem esik le fiad fejéről a földre!” ^a

Az asszony ezt mondta: „Kérlek, hadd szóljon szolgálód egy szót az én uramhoz, a királyhoz!” A király így felelt: „Beszélj!”

Az asszony így szólt: „Miért terveztél hát ilyet Atyánk népe ellen? Hiszen amikor ezt mondja a király, önmagát ítéli el, mert nem hozta vissza a maga száműzöttjét. Bizony mindnyájan meghalunk, olyanok vagyunk, mint a földre kiöntött víz, amelyet nem lehet újra összegyűjteni. De Atyánk nem vesz el életet, hanem terveket sző, hogy a száműzött ne maradjon távol tőle. ^b Most pedig azért jöttem, hogy elmondjam ezt az én uramnak, a királynak, mert megfélemlített a nép. Szolgálód ezt gondolta: »Hadd szóljak a királyhoz, talán teljesíti szolgálója kérését. Talán meghallgatja a király, és megszabadítja szolgálóját annak az embernek a kezéből, aki ki akar irtani engem és a fiamat is Atyánk örökségéből.«” Szolgálód ezt gondolta: „Az én uram, a király szava hozzon megnyugvást, mert az én uram, a király olyan, mint Atyánk angyala, aki különbséget tesz jó és rossz között. Atyád legyen veled!”

A király ezt mondta az asszonynak: „Ne titkolj el előlem semmit, amit kérdezek tőled!” Az asszony így felelt: „Beszéljen az én uram, a király!”

A király megkérdezte: „Nem Jóáb keze van-e mindebben?” Az asszony így válaszolt: „Az életedre mondom, uram, királyom, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet térni attól, amit az én uram, a király mondott. Valóban a te szolgád, Jóáb parancsolta ezt nekem, ő adta szolgálód szájába mindezeket a szavakat.

Szolgád, Jóáb azért tette ezt, hogy másként tűnjön a dolog. De az én uram olyan bölcs, mint Atyánk angyala, és tud mindent, ami az országban történik.”

Akkor a király ezt mondta Jóábnak: „Jól van, megteszem ezt. Menj, hozd vissza a fiatal Absolont!”

Jóáb arccal a földre borult, meghajolt, és áldotta a királyt. „Ma tudta meg szolgád, hogy elnyertem jóindulatodat, uram, királyom” – mondta – „hiszen a király teljesítette szolgája kérését.”

Jóáb tehát felkelt, elment Gesúrba, és visszahozta Absolont Jeruzsálembe. A király azonban ezt mondta: „Menjen a maga házába, de ne lássa az arcomat!” Absolon tehát a maga házába ment, és nem látta a király arcát. Egész Izráelben senkit sem dicsértek annyira a szépségéért, mint Absolont. Tetőtől talpig nem volt rajta semmi hiba. Valahányszor lenyíratta a haját – minden évben lenyíratta, mert elnehezült rajta –, megmérte haja súlyát: mintegy két és fél kilogramm volt a királyi mérték szerint. Absolonnak három fia született és egy leánya, akit Támárnak hívtak. Szép termetű asszony volt.

Absolon két teljes évig lakott Jeruzsálemben anélkül, hogy látta volna a király arcát. Absolon elküldött Jóábért, hogy a királyhoz küldje közbenjáróként, de Jóáb nem volt hajlandó elmenni hozzá. Másodszor is elküldött érte, de Jóáb még akkor sem akart elmenni. Ekkor Absolon ezt mondta a szolgáinak: „Nézzétek, Jóáb szántóföldje az enyém mellett van, és árpa van rajta. Menjetek, és gyújtsátok fel!” Absolon szolgái fel is gyújtották a szántóföldet.

Jóáb ekkor felkelt, elment Absolon házába, és megkérdezte: „Miért gyújtották fel a szolgáid a szántóföldemet?”

Absolon így felelt Jóábnak: „Üzentem neked: »Gyere ide, hogy elküldhesselek a királyhoz ezzel a kérdéssel: miért jöttem el Gesúrból? Jobb lett volna, ha ott maradok.« Most pedig hadd lássam a király arcát! Ha van bennem valami vétek, öljön meg.”

Jóáb bement a királyhoz, és elmondta neki. A király ekkor hívatta Absolont, aki bement, és arccal a földre borult a király előtt. A király pedig megcsókolta Absolont.