Pál gyötrődése népéért

Pál gyásszal kezdi, nem érveléssel: kész lenne maga átkozott lenni a népéért. Aztán felteszi a nehéz kérdést: meghiúsult-e Atyánk szava? A válasz Izsákon, Jákobon, a fáraón és egy fazekason keresztül érkezik. Izrael azért botlott meg, mert erőfeszítéssel kereste az igazságot, nem bizalommal.

9. fejezet.

Igazat mondok Krisztusban, nem hazudom – lelkiismeretem is tanúskodik velem a Szentlélekben, hogy nagy szomorúság és szüntelen gyötrődés van a szívemben. Azt kívánnám, hogy én magam legyek átkozott, elszakítva Krisztustól, testvéreimért, a vér szerinti rokonaimért. Ők izráeliták: övék a fiúság joga, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övék az ősatyák, és közülük származik test szerint a Krisztus, aki mindenek fölött való Isten, áldott mindörökké. Ámen. ^a

Ez nem azt jelenti, hogy Atyánk igéje megtört, mert nem mindenki Izráel, aki Izráeltől származik.

És nem mindenki Ábrahám gyermeke, aki az ő utóda, hanem: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.”

Azaz nem a test szerinti gyermekek Atyánk gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak utódnak.

Mert az ígéret így szól: „Jövő ilyenkor eljövök, és Sárának fia lesz.”

De nemcsak ez történt, hanem Rebeka is egy férfitól fogant, ősatyánktól, Izsáktól, mert amikor még meg sem születtek, és semmi jót vagy rosszat nem tettek – hogy Atyánk kiválasztó szándéka megálljon,

nem cselekedetek alapján, hanem az elhívó akaratából, ezt mondta neki: „a nagyobbik szolgál majd a kisebbiknek.” Ahogyan meg van írva: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.” ^b

Mit mondjunk tehát? Igazságtalanság van Atyánknál? Szó sincs róla!

Mert Mózesnek ezt mondja: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.”

Tehát nem azon múlik, aki akarja, vagy aki fut érte, hanem Atyánkon, aki könyörül.

Mert az Írás ezt mondja a fáraónak: „Éppen azért emeltelek fel, hogy megmutassam rajtad a hatalmamat, és hogy hirdessék a nevemet az egész földön.”

Tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít.

Erre azt mondod majd nekem: „Akkor miért hibáztat még? Ki állhat ellen az akaratának?” De ki vagy te, ó, ember, hogy perbe szállj Atyánkkal? Vajon mondja-e az alkotás az alkotójának: „Miért formáltál engem ilyenné?” Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az anyagból az egyik edényt megbecsülésre, a másikat pedig közönséges használatra formálja? Mi van akkor, ha Atyánk, miközben meg akarta mutatni haragját, és ismertté akarta tenni hatalmát, nagy türelemmel elviselte a harag edényeit, amelyek pusztulásra készültek, hogy megismertesse dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, amelyeket előre elkészített a dicsőségre, amilyenek mi is vagyunk, akiket elhívott, nemcsak a zsidók közül, hanem a pogányok közül is?

Ahogyan Hóseásnál mondja: „Gyermekeimnek nevezem azokat, akik nem gyermekeim, és szeretettnek azt, akit nem szerettek.”

„És azon a helyen, ahol ezt mondták nekik: »Nem vagytok az én népem«, ott majd így nevezik őket: »az élő Atya gyermekei«.”

Ézsaiás pedig így kiált Izráelről: „Ha Izráel fiainak száma annyi is, mint a tenger homokja, csak a maradék üdvözül, mert Atyánk véghezviszi ítéletét a földön, teljesen és késedelem nélkül.”

És ahogyan Ézsaiás előre megmondta: „Ha a mennyei seregek Atyja nem hagyott volna nekünk utódot, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlóvá váltunk volna Gomorához.”

Izráel megbotlott a kőben

Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, elnyerték az igazságot, mégpedig a hitből való igazságot; Izráel viszont, amely az igazság törvényére törekedett, nem jutott el ahhoz a törvényhez. Miért? Mert nem hitből törekedtek rá, hanem mintha cselekedetekből lehetne. Megbotlottak a megbotlás kövében,

ahogyan meg van írva: „Íme, megbotlás kövét és botránkozás szikláját teszem le Sionban, és aki benne bízik, nem szégyenül meg.”