Atyám, miért vagy ilyen távol?

A karmesternek: »A hajnali szarvasünő« kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára.

Egy szenvedő, akit féregként gúnyolnak, csontjai kificamodtak, kezét és lábát átszúrták, ruháit elkockázták — mégis az Atya tartja meg, aki anyja méhétől fogva az övé. A kiáltást soha nem vonja vissza; dicséretté válik, amely a föld határáig ér.

22. fejezet.

Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Miért vagy olyan távol, hogy megszabadíts, olyan távol gyötrelmes jajszavamtól? ^a

Atyám, nappal kiáltok hozzád, de nem válaszolsz, éjjel is, de nem találok nyugalmat.

De te szent vagy, Izráel dicséretein trónolsz. Benned bíztak atyáink, bíztak, és te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg.

De én féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnyolnak, a nép megvet. Akik látnak, mind kigúnyolnak, gyalázkodnak, fejüket csóválják: Istenben bízik, mentse meg Isten! Szabadítsa meg Atyánk, hiszen Atyánk gyönyörködik benne.

De te hoztál ki az anyaméhből, te tanítottál bízni anyám keblén. Születésem óta rád vagyok bízva, anyám méhétől fogva te vagy az Atyám.

Ne légy távol tőlem, mert közel a baj, és nincs, aki segítsen.

Sok bika vesz körül, Básán erős bikái kerítenek be. Mint ordító, zsákmányt tépő oroszlánok, úgy tátják rám a szájukat. Szétfolytam, mint a víz, és minden csontom kificamodott. Szívem viasszá lett, elolvad bennem. Erőm kiszáradt, mint a napégette cserép, és nyelvem az ínyemhez tapad, a halál porába fektetsz.

Kutyák vesznek körül, gonosztevők csapata kerít be, átszúrták kezemet és lábamat. ^b Megszámlálhatom minden csontomat, néznek, és kárörvendve bámulnak rám. Ruháimat megosztják maguk között, és köntösömre sorsot vetnek.

De te, Atyám, ne légy távol, te vagy az erőm – siess segítségemre! Mentsd meg életemet a kardtól, drága életemet a kutyák hatalmától. Szabadíts meg az oroszlán torkából, a vadbivalyok szarvától – te meghallgattál engem. ^c

Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezetben dicsérlek téged. ^d Akik félitek Atyánkat, dicsérjétek őt! Jákób minden utóda, tiszteljétek őt! Rettegve álljatok meg előtte mind, Izráel ivadékai! Mert nem vetette meg, nem utálta a nyomorult szenvedését, nem rejtette el előle az arcát, hanem meghallgatta, amikor segítségért kiáltott hozzá.

Tőled származik dicséretem a nagy gyülekezetben, fogadalmaimat teljesítem azok előtt, akik félik őt. A nyomorultak esznek, és jóllaknak, akik keresik Atyánkat, dicsérik őt – éljen a szívetek örökké!

A föld minden határa megemlékezik, és Atyánkhoz tér, a nemzetek minden nemzetsége leborul előtte. Mert Atyánké a királyság, és ő uralkodik a nemzeteken.

A föld minden gazdagja lakmározik, és leborul, térdet hajt előtte mind, aki a porba hanyatlik – aki nem tudja életben tartani magát. Az utódok szolgálják őt, a jövő nemzedékeinek beszélnek majd a felséges Atyáról. Eljönnek, és hirdetik igazságát a még meg sem született népnek – mert Atyánk vitte ezt végbe.

Lábjegyzetek

^aZsoltárok 22:1 — Jézus ennek a zsoltárnak a kezdő szavait imádkozta a keresztfán. Az egész zsoltár az övé – az elhagyatottság gyötrelmétől eljut minden nemzet imádatáig.
^bZsoltárok 22:16 — Ezer évvel azelőtt íródott, hogy a keresztre feszítést gyakorolták volna, mégis ezek a részletek – az átszúrt kéz és láb, meg az utána következő szétosztott ruhák – Jézus keresztjén teljesedtek be.
^cZsoltárok 22:21 — A zsoltár fordulópontja: a hirtelen múlt idő – »te meghallgattál engem« – bizakodó hitet jelez, hogy Isten már válaszolt.
^dZsoltárok 22:22 — Az Újszövetség Jézus ajkára adja ezt a verset – a feltámadt Fiú hirdeti az Atya nevét a testvérek között, akiket nem szégyell az övéinek nevezni.