Utánam vágyakozik

A férfi szandálos lábától a hajáig dicséri, nyíltan gyönyörködik benne. Az asszony nem hárítja el. Kölcsönösnek és a sajátjának vallja a vágyat, aztán kivezeti a férfit a szőlőkbe és a falvakba, ahol gyümölcsöt tett el neki.

7. fejezet.

Milyen szép a lábad a sarukban, nemes leány! Combod íve, mint az ékszer, mesteri kéz munkája. Köldököd kerek csésze, amelyből nem hiányzik a fűszeres bor. Hasad búzahalom, liliomokkal övezve. Két melled olyan, mint két őzgida, egy gazella ikrei. Nyakad olyan, mint egy torony, elefántcsontból. Szemed, mint a hesbóni tavak, a Bat-Rabbím kapujánál. Orrod, mint a Libánon tornya, amely Damaszkusz felé néz. Fejed úgy koronáz, mint a Karmel, leomló hajad pedig, mint a bíbor; fürtjei fogva tartanak egy királyt. Milyen szép és milyen gyönyörűséges vagy, szerelmem, minden gyönyörűségeddel! Termeted, mint a pálmafa, melled pedig, mint a fürtjei. Ezt mondtam: „Felmászom a pálmafára, és megragadom a gyümölcsét.” Legyen a melled, mint a szőlő fürtjei, és leheleted illata, mint az alma, és a szád, mint a legjobb bor. Simán folyik a szerelmesemhez, gyengéden siklik ajkon és fogakon.

Én a szerelmesemé vagyok, és ő utánam vágyakozik. Jöjj, szerelmesem, menjünk ki a mezőre, és töltsük az éjszakát a falvakban. Menjünk ki korán a szőlőkbe, és nézzük meg, kihajtott-e a szőlő, kinyíltak-e a virágok, és virágzik-e a gránátalma. Ott adom neked a szerelmemet. A mandragórák illatukat árasztják, és ajtóink fölött ott a sok pompás gyümölcs, új és régi, amelyet neked tartogattam, szerelmesem. ^a