Amit atyáink elbeszéltek nekünk
A karmesternek: Kórah fiainak tanítókölteménye.
A nép elmondja a honfoglalást, ahogy atyáik elbeszélték, majd szembeállítja a jelennel: megfutamodva, kifosztva, potom áron eladva, a népek gúnyjává lettek — és, ahogy kitartanak mellette, anélkül, hogy elhagyták volna a szövetséget. Az ima azzal zárul, hogy megkérdezik Atyjukat: miért alszik.
44 1Atyánk, saját fülünkkel hallottuk, atyáink beszélték el nekünk, milyen tettet vittél véghez napjaikban, a régi időkben. 2Saját kezeddel űzted ki a népeket, atyáinkat pedig elültetted; összezúztad a nemzeteket, atyáinkat pedig szabaddá tetted. 3Mert nem foglalták el a földet a saját kardjukkal, és nem a saját karjuk mentette meg őket, hanem a te jobbod, a te karod és a te arcod világossága, mert gyönyörködtél bennük.
4Te vagy az én Királyom, Atyánk; rendeld el Jákób győzelmeit! 5Általad szorítjuk vissza ellenségeinket, a te neveddel tiporjuk el támadóinkat. 6Mert nem az íjamban bízom, és nem a kardom ment meg engem. 7De te szabadítottál meg ellenségeinktől, és szégyenítetted meg gyűlölőinket. 8Atyánkkal dicsekedtünk egész nap, és nevedet magasztaljuk mindörökké. a a v8 Szela: zenei vagy liturgikus jelzés a zsoltárban, amely valószínűleg szünetet vagy a csendes elmélkedés pillanatát jelzi.
9Most mégis elvetettél és megszégyenítettél minket, és nem vonulsz ki többé seregeinkkel. 10Meghátrálásra késztetsz minket az ellenség előtt, és gyűlölőink tetszésük szerint fosztogatnak minket. 11Odaadsz minket, mint juhokat eledelül, és szétszórtál a népek között. 12Népedet szinte semmiért adod el, és semmi hasznod sincs az eladásukból. 13Gyalázattá teszel minket szomszédaink előtt, csúffá és nevetség tárgyává a körülöttünk élők előtt. 14Szóbeszéddé teszel minket a népek között, olyan néppé, amelyen más nemzetek a fejüket csóválják. 15Egész nap előttem van gyalázatom, és arcomat szégyen borítja, 16a gyalázkodó és szidalmazó hangja miatt, a bosszút álló ellenség láttán.
17Mindez utolért minket, mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg szövetségedet. 18Szívünk nem fordult el, és lépteink sem tértek le ösvényedről, 19noha összezúztál minket a sakálok tanyáján, és mély sötétséggel borítottál be. 20Ha elfeledtük volna Atyánk nevét, vagy idegen istenhez emeltük volna kezünket, 21vajon nem jött volna rá erre Atyánk? Hiszen ismeri a szív titkait. 22De érted gyilkolnak minket egész nap, vágójuhoknak tekintenek bennünket. b b v22 Pál éppen ezt a kiáltást idézi, hogy leírja a hívőket, akik Jézus követéséért szenvednek — mégis „mindezekben több mint diadalmaskodunk az által, aki szeretett minket” (Róma 8,36-37). Atyánk soha nem hagyja el gyermekeit, még akkor sem, amikor a hűség mindenbe kerül.
23Ébredj! Miért alszol, mindenható Atyánk? Serkenj fel, ne vess el minket örökre! 24Miért rejted el arcodat, és feledkezel meg nyomorúságunkról és elnyomatásunkról? 25Mert a porba roskadunk, testünk a földhöz tapad. 26Kelj fel, siess segítségünkre! Válts meg minket szövetségi szeretetedért.
