Atyánk országának van füle a hallásra

Egy hajóból tanítva Jézus elmondja, hogyan jön el Atyánk országa: az útra, sziklára, tövisek közé és jó földbe hulló mag, a lámpás, a gabona, amely nő, míg a gazda alszik, a mustármag. Aztán lecsendesíti a vihart, amelyről tanítványai biztosra vették, hogy elsüllyeszti őket.

4. fejezet.

Jézus ismét tanítani kezdett a tenger mellett. Akkora sokaság gyűlt köré, hogy beszállt egy bárkába, és leült a vízen, az egész sokaság pedig a parton, a tenger mellett maradt. Sok mindenre tanította őket példázatokban, és tanítás közben ezt mondta nekik:

„Halljátok! Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és odaszálltak a madarak, és felkapkodták. Némelyik köves helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mély a föld. Amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, elszáradt. Némelyik a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek és megfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: kikelt, szárba szökkent, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést adott.” Majd így szólt: „Akinek van füle a hallásra, hallja!”

Amikor egyedül volt, a körülötte lévők a tizenkettővel együtt megkérdezték tőle a példázatok értelmét.

Ő pedig ezt mondta nekik: „Nektek megadatott Atyánk országának titka, de a kívül lévőknek minden példázatokban adatik, hogy »nézvén nézzenek, de ne lássanak, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bocsánatot ne nyerjenek«.”

Aztán így szólt hozzájuk: „Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? A magvető az igét veti. Az útfélre esők azok, akikbe az ige vettetik, de amint hallják, azonnal jön a Sátán, és elveszi a beléjük vetett igét. A köves helyre esők pedig azok, akik, amikor hallják az igét, azonnal örömmel fogadják, de nincs bennük gyökér, csak ideig valók; amint nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbuknak. Mások a tövisek közé esők: ezek hallják az igét, de e világ gondjai, a gazdagság csábítása és egyéb dolgok kívánsága beférkőzik, és megfojtja az igét, úgyhogy terméketlen marad. A jó földbe esők pedig azok, akik hallják az igét, befogadják, és termést hoznak: harmincszorosat, hatvanszorosat, sőt százszorosat.”

A világosság arra való, hogy világítson

Majd ezt mondta nekik: „Vajon azért hozzák-e be a lámpást, hogy a véka alá vagy az ágy alá tegyék, és nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék? Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!”

Ezt is mondta nekik: „Vigyázzatok, mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek, sőt ráadást is adnak. Mert akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.”

A mag magától növekszik

Majd így szólt: „Úgy van Atyánk országával, mint amikor az ember magot vet a földbe. Azután alszik és felkel, éjjel és nappal, a mag pedig kicsírázik és növekszik, de ő nem tudja, hogyan. A föld magától hoz termést: először zöld szárat, azután kalászt, végül telt szemet a kalászban. Amikor pedig a termés megérik, azonnal nekiereszti a sarlót, mert eljött az aratás.”

A mustármag

Majd ezt mondta: „Mihez hasonlítsuk Atyánk országát, vagy milyen példázatba foglaljuk? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál a földön, de amikor elvetik, felnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.”

Sok ilyen példázatban hirdette nekik az igét, ahogyan megérthették. Példázat nélkül nem szólt hozzájuk, tanítványainak azonban külön megmagyarázott mindent.

Jézus lecsendesíti a vihart

Azon a napon, amikor beesteledett, ezt mondta nekik: „Menjünk át a túlsó partra!”

Ők pedig elbocsátották a sokaságot, és magukkal vitték őt, úgy, ahogy éppen a bárkában volt; más bárkák is voltak vele. Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a bárkába, úgyhogy már-már megtelt. Ő pedig a bárka végében a vánkoson aludt. Felébresztették, és így szóltak hozzá: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?”

Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, némulj meg!” Erre elállt a szél, és nagy csendesség lett. Akkor ezt mondta nekik: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?”

Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: „Ki ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”