Tekintsetek a kősziklára
A népnek, amely attól fél, hogy túl kevesen vannak, Atyánk egyetlen férfira és egyetlen asszonyra mutat vissza: Ábrahámra és Sárára. Ég és föld elkopik, az ő szabadítása azonban nem. Jeruzsálem fenékig itta tántorító poharát, és egyetlen gyermeke sem maradt, aki megtámogatná. Ő elveszi tőle a poharat.
51 1„Hallgassatok rám, akik az igazságra törekedtek, akik Atyánkat keresitek: tekintsetek a kősziklára, amelyből kivágtak titeket, és a kőbányára, amelyből kiástak titeket. 2Tekintsetek atyátokra, Ábrahámra, és Sárára, aki szült titeket; mert amikor még csak egyedül volt, elhívtam, megáldottam, és megsokasítottam. 3Mert Atyánk megvigasztalja Siont, megvigasztalja minden romját. Olyanná teszi pusztaságát, mint az Éden, sivatagát, mint Atyánk kertje. Öröm és vidámság van benne, hálaadás és ének hangja.
4„Hallgass rám, népem, figyelj rám, nemzetem: mert tanítás származik tőlem, és jogomat a népek világosságává teszem. 5Közel van igazságom, elindult szabadításom, és karom igazságot szolgáltat a népeknek; a szigetek rám várnak, és karomban reménykednek. 6Emeljétek az égre szemeteket, és nézzetek le a földre: az ég szertefoszlik, mint a füst, a föld elkopik, mint a ruha, és akik rajta élnek, úgy halnak meg, mint a szúnyogok; de szabadításom örökké megmarad, és igazságom soha nem törik meg. 7Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot, te nép, amely szívében hordozza tanításomat: ne féljetek a halandók gyalázkodásától, és ne rettenjetek meg szidalmaiktól. 8Mert megeszi őket a moly, mint a ruhát, és megeszi őket a féreg, mint a gyapjút; de igazságom örökké megmarad, és szabadításom nemzedékről nemzedékre.”
9Ébredj, ébredj, öltözz erőbe, Atyánk karja! Ébredj, mint a hajdani napokban, a régmúlt nemzedékek idején! Nem te vágtad-e darabokra Ráhábot, a tengeri szörnyet, nem te döfted-e át a sárkányt? a a v9 Ézsaiás látomásában Atyánk kinyújtott karja az ő megmentő ereje a történelem egészén át – a teremtéstől az egyiptomi kivonuláson át az eljövendő megváltásig. 10Nem te szárítottad-e ki a tengert, a nagy mélység vizeit, nem te tetted-e a tenger mélyét úttá, hogy átkeljenek a megváltottak? 11Atyánk megváltottai visszatérnek, és ujjongva érkeznek a Sionra; örök öröm koronázza fejüket. Boldogság és öröm éri utol őket, a bánat és a sóhajtás pedig elmenekül.
12„Én, én vagyok az, aki megvigasztal téged. Ki vagy te, hogy félj a halandó embertől, aki meghal, az emberek fiától, aki elmúlik, mint a fű, 13hogy elfeledkezel rólam, Alkotódról, aki kifeszítette az eget, és megvetette a föld alapjait? Szüntelen rettegésben élsz egész nap az elnyomó dühe miatt, aki pusztításra tör. De hol van az elnyomó dühe? 14A bilincsbe görnyedt hamarosan szabaddá lesz; nem hal meg, nem száll a sírgödörbe, és nem szűkölködik kenyérben. 15Mert én vagyok Atyád, aki felkavarja a tengert, hogy zúgjanak hullámai – a Seregek Atyja az ő neve. 16Igéimet a szádba adtam, és kezem árnyékával betakartalak, hogy eget plántáljak, és megvessem a föld alapjait, és ezt mondjam a Sionnak: »Te vagy az én népem.«”
17Ébredj, ébredj! Kelj fel, Jeruzsálem, aki Atyánk kezéből megittad haragjának poharát, aki fenékig ürítetted a serleget, a tántorgás poharát. 18A fiai közül, akiket szült, egy sincs, aki vezetné őt; a fiai közül, akiket felnevelt, egy sincs, aki kézen fogná. 19Ez a két dolog ért téged – ki gyászol majd téged? –: pusztulás és összeomlás, éhínség és kard. Kicsoda vigasztalhat meg téged? 20Fiaid elaléltak; ott hevernek minden utca sarkán, mint hálóba esett antilop, telve Atyánk haragjával, Atyád feddésével.
21Ezért halld meg ezt, te nyomorult, aki részeg vagy, de nem bortól:
22Ezt mondja a te Urad, Atyád, aki népe ügyét védelmezi: „Nézd, kivettem kezedből a tántorgás poharát, haragom serlegét; nem iszol belőle többé soha.” 23Azok kezébe adom, akik gyötörtek téged, akik ezt mondták neked: „Hajolj meg, hadd lépjünk át rajtad!” Így a hátadat olyanná tetted, mint a föld, mint az utca, amelyen átkelnek.
