Sion dicsősége hamuvá lett
Az arany elhomályosult, a hónál fehérebb fejedelmeket fel sem ismerik az utcán, éhező anyák a saját gyermekeiket főzik meg. A költő a prófétákat és a papokat okolja, akik ártatlan vért ontottak, és azt mondja, a tűz, amely Sion alapjait megemésztette, Atyánk kiöntött haragja volt.
4 1Hogy megfakult az arany, hogy elváltozott a színarany! A szent kövek szétszórva hevernek minden utcasarkon. 2Sion drága gyermekeit, akik egykor finom arannyal értek fel, hogy számítják most cserépedénynek, a fazekas kezének művének! 3Még a sakálok is emlőt nyújtanak, és szoptatják kölykeiket, népem leánya azonban kegyetlenné vált, mint a struccok a pusztában. a a v3 A struccok az ókori világban arról voltak híresek, hogy elhagyják tojásaikat és fiókáikat — így váltak a kicsinyeik iránti kegyetlenség jelképévé. 4A szopós csecsemő nyelve szájpadlásához tapad a szomjúságtól; a gyermekek kenyérért könyörögnek, de senki sem ad nekik egy falatot sem. 5Akik egykor ínyencségekkel laktak jól, most elhagyatva hevernek az utcákon; akik bíborban nevelkedtek, most hamudombokat ölelnek át. 6Népem leányának bűne nagyobb, mint Sodoma vétke, amely egy pillanat alatt pusztult el, pedig emberi kéz sem emelkedett ellene. 7Fejedelmei tisztábbak voltak a hónál, fehérebbek a tejnél; testük pirosabb a korallnál, alakjuk, mint a zafír. 8Most feketébb a külsejük a koromnál; nem ismerik fel őket az utcákon. Bőrük ráncosra zsugorodott a csontjaikon; kiszáradt, mint a fa. 9Jobban jártak, akiket a kard ölt meg, mint akiket az éhség, akik elsorvadtak, akiket átjárt az éhség, mert nem termett eledel a mezőn. 10Könyörületes asszonyok keze főzte meg saját gyermekeit; ők lettek az eledelük, amikor népem leánya elpusztult. 11Atyánk teljesen kitöltötte haragját; kiöntötte izzó haragját, és tüzet gyújtott Sionban, amely megemésztette alapjait. 12Nem hitték a föld királyai, sem a földkerekség egyetlen lakója sem, hogy ellenség vagy ellenfél beléphet Jeruzsálem kapuin. 13Prófétáinak bűnei miatt történt ez, és papjainak gonosztettei miatt, akik az igazak vérét ontották benne. 14Vakon bolyongtak az utcákon, vérrel beszennyezve, úgyhogy senki sem érinthette ruhájukat. 15„Félre! Tisztátalan!” – kiáltották feléjük. „Félre! Félre! Ne érintsétek!” Elmenekültek hát, és bujdostak, és a nemzetek között ezt mondták: „Nem maradhatnak itt tovább.” 16Atyánk színe szórta szét őket; többé nem tekint rájuk. A papokat nem tisztelték, a véneknek nem kedveztek. 17Szemünk elfáradt, hiába vártuk a segítséget; őrhelyeinkről olyan nemzetet lestünk, amely nem tudott megmenteni. 18Lépteinket lesték, hogy ne járhassunk tereinken. Közeledett a végünk, megszámláltattak napjaink, mert eljött a végünk. 19Üldözőink gyorsabbak voltak az égi sasoknál; a hegyeken át kergettek minket, és a pusztában lestek ránk. 20Életünk lehelete, Atyánk felkentje, fogságba esett vermeikben – ő, akiről ezt mondtuk: „Az ő árnyékában élünk majd a nemzetek között.” b b v20 „Az ő árnyékában” héber kép a menedékről — a király árnyékában élni annyit jelentett, mint az ő oltalma alatt élni. 21Örülj és vigadj, Edóm leánya, aki Úc földjén laksz; de rád is sor kerül haragjának pohara – te megrészegülsz, és mezítelenre vetkőzöl. 22Letelt büntetésed, Sion leánya; nem hosszabbítja meg száműzetésedet. De a te bűnödet, Edóm leánya, megbünteti; leleplezi vétkeidet.
