Az Atya felemel egy elvetett fiút

Jeftét, egy parázna nő fiát, akit testvérei elűztek, visszakönyörgik a vének, akik gyűlölték. Megfogadja, hogy Atyánknak adja, ami elsőként kijön az ajtaján, ha Ammón elesik. Jön a győzelem – és jön egyetlen leánya is, dobokkal. Megtartja a fogadalmát.

11. fejezet.

A gileádi Jefte kiváló harcos volt, de egy parázna asszony fia. Apja Gileád volt. Gileád feleségétől is születtek fiai. Amikor ezek a fiak felnőttek, elűzték Jeftét, és ezt mondták: „Nem fogsz örökölni apánk házában, mert egy másik asszony fia vagy.” Jefte elmenekült a testvérei elől, és Tób földjén élt. Ott semmirekellő emberek gyűltek köré, és együtt jártak vele.

Egy idő múlva az ammóniak háborút indítottak Izráel ellen. Amikor Ammón harcolt Izráellel, Gileád vénei elmentek, hogy elhozzák Jeftét Tób földjéről. Ezt mondták Jeftének: „Jöjj, légy a vezérünk, hogy harcolhassunk az ammóniak ellen!”

Jefte így felelt Gileád véneinek: „Nem ti gyűlöltetek engem, és nem ti űztetek el apám házából? Miért jöttök most hozzám, amikor bajban vagytok?”

Gileád vénei így válaszoltak: „Éppen ezért fordultunk most hozzád: jöjj, harcolj velünk az ammóniak ellen, és te leszel a fejünk, mindazok fölött, akik Gileádban laknak.”

Jefte ezt mondta Gileád véneinek: „Ha visszavisztek, hogy harcoljak az ammóniak ellen, és Atyánk a kezembe adja őket, akkor a fejetek leszek.”

Gileád vénei ezt mondták Jeftének: „Atyánk legyen a tanú közöttünk, ha nem pontosan úgy teszünk, ahogyan mondod!”

Jefte elment Gileád véneivel, és a nép a fejévé és vezérévé tette őt. Jefte pedig elmondta minden szavát Atyánk előtt Micpában.

Azután Jefte követeket küldött az ammóniak királyához: „Mi dolgunk van egymással, hogy eljöttél háborúzni a földem ellen?”

Az ammóniak királya ezt mondta Jefte követeinek: „Azért, mert Izráel elvette a földemet az Arnóntól a Jabbókig és a Jordánig, amikor feljött Egyiptomból. Most hát add vissza békességgel!”

Jefte ismét követeket küldött az ammóniak királyához, és ezt mondta neki: „Így szól Jefte: Izráel nem vett el földet sem Móábtól, sem Ammóntól. Amikor Izráel feljött Egyiptomból, átkelt a pusztán a Vörös-tengerig, és eljutott Kádésba. Izráel követeket küldött Edóm királyához: „Hadd vonuljunk át a földeden!” De ő nem hallgatott rá. Küldtek Móáb királyához is, de ő sem akarta. Így Izráel Kádésban maradt. Majd átvonultak a pusztán, megkerülték Edómot és Móábot, és Móábtól keletre érkeztek meg. Az Arnón túlsó partján táboroztak le, de nem léptek be Móáb területére, mert az Arnón volt a határa. Azután Izráel követeket küldött Szíhónhoz, az emóriak királyához, Hesbón királyához: „Hadd keljünk át a földeden, hogy eljussunk a helyünkre!” De Szíhón nem bízott Izráelben annyira, hogy átengedje a területén. Összegyűjtötte egész népét, tábort ütött Jahcában, és harcolt Izráel ellen. Akkor Atyánk, Izráel Istene, Izráel kezébe adta Szíhónt és egész népét. Megverték őket, és elfoglalták az ott lakó emóriak egész földjét. Elfoglalták az emóriak egész földjét, az Arnóntól a Jabbókig, és a pusztától a Jordánig. Most tehát Atyánk, Izráel Istene, kiűzte az emóriakat népe, Izráel elől — te pedig el akarod foglalni azt? Nem azt foglalod-e el, amit istened, Kemós ad neked? Mi pedig azt foglaljuk el, amit Atyánk kiűzött előlünk. Talán különb vagy Báláknál, Cippór fiánál, Móáb királyánál? Vajon pörölt-e valaha Izráellel, vagy harcolt-e ellene? Háromszáz évig lakott Izráel Hesbónban és falvaiban, Aróérban és falvaiban, és mindazokban a városokban, amelyek az Arnón mentén vannak. Miért nem foglaltátok vissza azokat abban az időben? Én nem vétettem ellened, te viszont rosszat teszel velem, amikor háborút indítasz ellenem. Atyánk, a Bíró, tegyen ma igazságot Izráel fiai és Ammón fiai között!”

De az ammóniak királya nem hallgatott Jefte szavára, amelyet üzent neki.

Atyánk Lelke és egy tragikus fogadalom

Akkor Atyánk Lelke szállt Jeftére. Végigvonult Gileádon és Manassén, átvonult Gileád Micpáján, és Gileád Micpájából az ammóniak ellen vonult.

És Jefte fogadalmat tett Atyánknak: „Ha a kezembe adod az ammóniakat, akkor bármi jön ki házam ajtaján elém, amikor békességben visszatérek az ammóniaktól, az Atyánké lesz, és égőáldozatként áldozom fel.”

Jefte átkelt az ammóniakhoz, hogy harcoljon ellenük, és Atyánk a kezébe adta őket. Megverte őket Aróértól egészen Minnit környékéig — húsz várost —, és Ábél-Kerámimig. Igen nagy vereség volt ez. Így aláztatott meg Ammón Izráel előtt.

Amikor Jefte hazaért Micpába, a lánya jött ki elébe dobszóval és tánccal. Ő volt az egyetlen gyermeke, rajta kívül nem volt se fia, se lánya. Amikor meglátta őt, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: „Jaj, lányom, egészen megrendítettél, te lettél az én nyomorúságom! Mert megnyitottam a számat Atyánk előtt, és nem vonhatom vissza.”

A lány ezt mondta: „Apám, ha fogadalmat tettél Atyánknak, tedd velem azt, amit megígértél, hiszen Atyánk bosszút állt helyetted ellenségeiden, az ammóniakon.” Majd ezt mondta az apjának: „Csak egyet tégy meg nekem: engedj el két hónapra, hadd menjek le a hegyekbe, hogy megsirassam a szüzességemet, én és a társnőim.”

„Menj!” – mondta, és elengedte őt két hónapra. A lány pedig elment a barátnőivel, és megsiratta a szüzességét a hegyeken. Két hónap múlva visszatért az apjához, aki teljesítette rajta a fogadalmát, amelyet tett. A lány nem ismert férfit. Így lett szokássá Izráelben, hogy évről évre elmentek Izráel lányai, hogy megemlékezzenek a gileádi Jefte lányáról, évente négy napon át.