Jób válaszol: Miért boldogulnak a gonoszok?

Jób azzal a bizonyítékkal felel, amelyet barátai figyelmen kívül hagynak: a gonoszok igenis megöregszenek és hatalmasak lesznek, gyermekeik táncolnak, és békében halnak meg, miután azt mondták Istennek, hagyja őket békén. A jóllakott és a keserű egyaránt a porba fekszik. Vigasztalásuk, mondja, hazugság.

21. fejezet.

Jób így válaszolt: „Figyeljetek jól a szavaimra, és ez legyen a vigasz, amelyet nyújtotok nekem. Tűrjetek engem, amíg beszélek, és miután szóltam, gúnyolódhattok tovább. Vajon ember ellen panaszkodom én? Miért ne veszíteném el a türelmemet? Nézzetek rám, és döbbenjetek meg, és tegyétek a kezeteket a szátokra. Ha rágondolok, megrémülök, és borzongás járja át a testemet. Miért élnek tovább a gonoszok, megöregednek, sőt hatalmuk is növekszik? Gyermekeik szilárdan és biztonságban élnek mellettük, a szemük előtt, és sarjaik a szemük láttára. Házuk biztonságos és félelemtől mentes, és Isten vesszője nem sújt le rájuk. Bikájuk fedez, és soha nem hibázik; tehenük megellik, és nem vetél el. Kicsinyeiket szabadon engedik, mint egy nyájat, és gyermekeik ugrándoznak. Dobszóra és lantra énekelnek, és a fuvola hangjánál vigadnak. Napjaikat jólétben töltik, és békében szállnak le a sírba. Mégis ezt mondják Istennek: »Hagyj minket békén! Nem kívánjuk megismerni útjaidat. Kicsoda a Mindenható, hogy szolgáljuk őt? És mi hasznunk lenne abból, ha imádkoznánk hozzá?« De jólétük nincs a saját kezükben; semmi közöm a gonoszok tanácsához. Milyen gyakran alszik ki a gonoszok mécsese? Milyen gyakran szakad rájuk a veszedelmük? Milyen gyakran mér rájuk fájdalmakat Isten a haragjában? Milyen gyakran olyanok, mint szalma a szélben, mint a pelyva, amelyet elsodor a vihar? Ezt mondjátok: »Isten a gyermekeinek tartogatja az ember büntetését.« Fizessen meg inkább magának az embernek, hadd tanulja meg! Lássa saját szemével a pusztulását, és igya a Mindenható haragját. Mert mit törődik a háza népével maga után, amikor hónapjai véget érnek? Taníthat-e valaki Istent tudományra, hiszen ő ítéli meg a magasságban lévőket? Az egyik ember teljes erejében hal meg, egészen gondtalanul és biztonságban, teste jól táplált, és csontjainak veleje még nedvdús. A másik keserű lélekkel hal meg, anélkül, hogy valaha is jót ízlelt volna. Együtt feküsznek le a porba, és férgek borítják be mindkettőt. Nézzétek, ismerem gondolataitokat, és terveiteket, amelyekkel ártani akartok nekem. Mert ezt mondjátok: »Hol van most az előkelő háza? Hol a sátor, amelyben a gonoszok laktak?« Sosem kérdeztétek meg azokat, akik az utakat járják? Nem fogadjátok el a bizonyítékot, amelyet adnak, hogy a gonosz ember megmenekül a veszedelem napján, hogy megszabadul a harag napján? Ki veti a szemére a viselkedését, és ki fizet meg neki azért, amit tett? Kiviszik a sírba, és őrséget állítanak a sírhalma fölött. A völgy göröngyei édesek neki; mindenki őt követi, és akik előtte jártak, megszámlálhatatlanok. Hogyan vigasztalhattok hát engem üres szavakkal? Válaszaitok nem egyebek, mint hazugság.”