Ariél, Dávid városa

Jeruzsálemet ostromolják, míg hangja suttogássá halkul a porban, aztán támadói eltűnnek, mint az étellel teli álom, amely után az ember éhes marad. Ajkukkal tisztelik az Atyát, de szívük távol marad, ezért bölcsességük csődöt mond. A süketek mégis hallani fognak.

29. fejezet.

Jaj Ariélnek, Ariélnek, a városnak, ahol Dávid táborozott! Tegyetek évet évhez; járjanak körbe sorra az ünnepek. Mégis szorongatni fogom Ariélt, és gyász meg siralom lesz; olyan lesz nekem, mint egy áldozati tűzhely. Tábort ütök körülötted; fallal veszlek körül, és ostromműveket emelek ellened. Mélyre süllyedsz; a földről beszélsz majd, és szavaid tompán szólnak a porból. Hangod a földből jön, mint egy szellemé, és beszéded a porból suttog. Ellenségeid tömege pedig olyan lesz, mint a finom por, és a kegyetlenek sokasága, mint a szálló pelyva. És ez egy pillanat alatt, hirtelen történik meg. Meglátogat téged a mennyei seregek Atyja mennydörgéssel, földrengéssel és nagy robajjal, forgószéllel, viharral és emésztő tűz lángjával. És mindazoknak a nemzeteknek a tömege, amelyek Ariél ellen hadakoznak, mindazok, akik ellene és erődje ellen harcolnak, és szorongatják őt, olyan lesz, mint egy álom, mint éjszakai látomás. Úgy lesz, mint amikor az éhező azt álmodja, hogy eszik, de fölébred, és éhsége nincs csillapítva; vagy mint amikor a szomjazó azt álmodja, hogy iszik, de fölébred bágyadtan, és szomja nincs oltva. Így lesz mindazoknak a nemzeteknek a tömegével, amelyek a Sion hegye ellen harcolnak. Döbbenjetek meg és ámuljatok; vakítsátok meg magatokat, és legyetek vakok! Részegek, de nem a bortól; tántorognak, de nem az italtól. Mert Atyánk kiöntötte rátok a mély álom lelkét; bezárta szemeteket, a prófétákat, és befödte fejeteket, a látnokokat. Az egész látomás olyan nektek, mint egy lepecsételt tekercs szavai. Amikor odaadják valakinek, aki tud olvasni, és ezt mondják: „Olvasd el ezt, kérlek”, az így szól: „Nem tudom, le van pecsételve.” Amikor pedig a tekercset olyannak adják, aki nem tud olvasni, és ezt mondják: „Olvasd el ezt”, az így szól: „Nem tudok olvasni.”

A mindenható Atya ezt mondta: „Mivel ez a nép a szájával közeledik, és ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem, és az irántam való félelmük emberek által tanított parancs, ezért, nézd, újra csodákat teszek ezzel a néppel, csodát csodára; bölcseik bölcsessége elvész, és értelmeseik értelme eltűnik.” Jaj azoknak, akik mélyre ásnak, hogy terveiket elrejtsék Atyánk elől, akiknek tettei a sötétben történnek, és ezt mondják: „Ki lát minket? Ki ismer minket?”

Mennyire kiforgattok mindent! Vajon a fazekast úgy kell-e kezelni, mint az agyagát —

Nemde már csak egy kis idő, és a Libanon termékeny mezővé változik, a termékeny mező pedig erdőnek számít? Azon a napon a süketek meghallják a tekercs szavait, és a homályból, a sötétségből a vakok szemei látni fognak. Az alázatosak újra örömöt találnak Atyánkban, és az emberek közül a szegények ujjonganak Izráel Szentjében, a mi Atyánkban. Mert a kegyetlennek vége lesz, és a csúfolódó elpusztul; mindazok, akik gonoszra törekszenek, akik egy szóval bűnössé tesznek egy embert, akik csapdát állítanak annak, aki a kapuban az igazságot védi, és üres érvekkel elfordítják azt, akinek igaza van. ^a

Ezért ezt mondja Atyánk, aki megváltotta Ábrahámot, Jákób házáról: „Nem szégyenkezik többé Jákób, nem sápad el többé az arca. Mert amikor meglátja gyermekeit, kezem munkáját közöttük, szentnek tartják majd a nevemet; szentnek tartják Jákób Szentjét, és félve tisztelik Atyánkat. ^b Akik lélekben tévelyegnek, eljutnak az értelemre, és akik zúgolódnak, elfogadják a tanítást.”