Nehémiás megvédi elnyomott testvéreit

Ezúttal belülről jön a fenyegetés: az éhínség és az adók miatt családok kénytelenek elzálogosítani földjeiket és eladni gyermekeiket, miközben a zsidó előkelők kamatot szednek saját testvéreiktől. Nehémiás haragja és Atyánk félelme kikényszeríti a visszatérítést, ő maga pedig tizenkét éven át nem fogadja el a helytartónak járó ellátást.

5. fejezet.

A nép és a feleségeik pedig nagy panasszal fordultak zsidó testvéreik ellen. Néhányan ezt mondták: „Sokan vagyunk a fiainkkal és a lányainkkal együtt; gabonát kell szereznünk, hogy együnk és életben maradjunk.” Mások ezt mondták: „Elzálogosítjuk a mezőinket, a szőlőinket és a házainkat, hogy gabonát szerezzünk az éhínségben.” Megint mások ezt mondták: „Kölcsönt vettünk fel a király adójára, a mezőink és a szőlőink terhére. Ugyanolyan testből vagyunk, mint a testvéreink, a gyermekeink is olyanok, mint az övék — mégis rabszolgaságba kényszerítjük a fiainkat és a lányainkat. Némelyik lányunk már szolgaságban van, mi pedig tehetetlenek vagyunk, mert a mezőink és a szőlőink másokéi.”

Nagyon megharagudtam, amikor meghallottam a panaszukat és ezeket a szavakat. Megfontoltam a dolgot, majd keményen beszéltem az előkelőkkel és az elöljárókkal: „Mindegyikőtök kamatot szed a saját testvérének adott kölcsönre!” Ezért nagy gyűlést hívtam össze ellenük. Ezt mondtam nekik: „Megtettük, amit tudtunk, hogy visszaváltsuk zsidó testvéreinket, akiket más népeknek adtak el. Most pedig ti adjátok el a saját testvéreiteket, hogy aztán nekünk adják el őket vissza!” Erre elhallgattak, nem volt mit mondaniuk. Ezért így szóltam: „Nem jó, amit tesztek. Nem Atyánk félelmében kellene élnetek, hogy elkerüljétek ellenséges népeink gúnyolódását? A testvéreim, a szolgáim és én is kölcsönzünk nekik pénzt és gabonát. Hagyjunk fel ezzel a kamatszedéssel! Adjátok vissza még ma a mezőiket, a szőlőiket, az olajfakertjeiket és a házaikat, és azt a kamatot is, amelyet a pénz, a gabona, a must és az olaj után szedtetek tőlük.”

Ők így feleltek: „Visszaadjuk, és semmi többet nem követelünk tőlük. Úgy teszünk, ahogy mondod.” Ekkor hívattam a papokat, és megeskettem az előkelőket, hogy megtartják ezt az ígéretet.

Azután kiráztam a ruhám ölét, és ezt mondtam: „Így rázzon ki Atyánk a házából és a vagyonából minden embert, aki nem tartja meg ezt az ígéretet — így legyen kirázva és üresen hagyva!” Az egész gyülekezet ezt mondta: „Ámen”, és dicsérte Atyánkat. A nép pedig az ígéret szerint cselekedett.

Attól a naptól fogva, hogy Júda helytartójává neveztek ki — Artahsasztá király huszadik évétől a harminckettedik évéig, tizenkét éven át —, sem én, sem a testvéreim nem éltünk a helytartónak járó élelemjárandósággal. A korábbi helytartók viszont, akik előttem voltak, megterhelték a népet: élelmet és bort vettek el tőlük, azonfölül mintegy egy font ezüstöt. Még a szolgáik is uralkodtak a népen. Én azonban nem így tettem, mert féltem Atyánkat. Sőt, kitartottam ennek a falnak az építésénél; nem vásároltunk földet. Minden szolgám ott gyűlt össze a munkára. Százötven zsidó és elöljáró is az asztalomnál evett, azokon kívül, akik a környező népek közül jöttek. A napi ellátás ez volt: egy ökör, hat válogatott juh és szárnyasok — mindezt a saját költségemen készítették el; tíznaponként pedig bőven mindenféle bor. Mindezek ellenére nem igényeltem a helytartónak járó élelemjárandóságot, mert nehéz teher nehezedett erre a népre. Emlékezz meg rólam javamra, Atyám, mindazért, amit ezért a népért tettem.