Az Atya elsőként Júdát küldi fel

Lefelé tartó spirál: a nép elhagyja az URat, ellenségei kezébe kerül, kiált, és megszabadul – újra meg újra. A könyv csodája nem a bírák, hanem az Atya, aki újra és újra válaszol.

1. fejezet.

Józsué halála után Izráel fiai megkérdezték Atyánkat: „Ki vonuljon fel elsőként közülünk a kánaániak ellen, hogy harcoljon velük?”

Atyánk ezt mondta: „Júda vonuljon fel! A kezébe adtam ezt a földet.”

Júda ezt mondta a testvérének, Simeonnak: „Gyere fel velem a nekem jutott területre, és harcoljunk a kánaániak ellen; én is elmegyek majd veled a tiédre.” Simeon tehát vele ment. Júda tehát felvonult, Atyánk pedig a kezükbe adta a kánaániakat és a perizzieket, és levágtak tízezer embert Bezeknél. Bezeknél rátaláltak Adóni-Bezekre, harcoltak ellene, és levágták a kánaániakat meg a perizzieket. Adóni-Bezek elmenekült, de üldözőbe vették, elfogták, és levágták a hüvelykujjait meg a nagylábujjait. Adóni-Bezek ezt mondta: „Hetven király szedegette az asztalom alatt a maradékot levágott hüvelyk- és nagylábujjal. Ahogyan én cselekedtem, úgy fizetett meg nekem Isten.” Jeruzsálembe vitték, és ott meghalt.

Júda emberei harcoltak Jeruzsálem ellen, elfoglalták, kardélre hányták, és felgyújtották a várost. Azután Júda lement, hogy harcoljon a hegyvidéken, a Délvidéken és a nyugati dombvidéken lakó kánaániak ellen. Júda a Hebrónban lakó kánaániak ellen vonult (Hebrón neve korábban Kirjat-Arba volt), és levágta Sésajt, Ahimant és Talmajt.

Onnan Debír lakói ellen vonultak (Debír neve korábban Kirjat-Széfer volt). Káléb ezt mondta: „Aki megtámadja és elfoglalja Kirjat-Széfert, annak feleségül adom a lányomat, Akszát.” Otníél, Kenaz fia, Káléb öccse foglalta el, ezért Káléb hozzáadta a lányát, Akszát.

Amikor az asszony Otníélhez ment, rábeszélte, hogy kérjen egy mezőt az apjától. Ahogy leszállt a szamaráról, Káléb megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”

Az asszony ezt felelte neki: „Áldj meg engem! Ha már a Délvidék földjét adtad nekem, adj nekem vízforrásokat is!” Káléb tehát neki adta a felső és az alsó forrásokat. A kéni leszármazottai, Mózes apósának a nemzetsége, felmentek Júda népével a pálmák városából Júda pusztájába, a Délvidékre, Arád közelébe, és letelepedtek a nép között. ^a Júda a testvérével, Simeonnal ment; levágták a Cefatban lakó kánaániakat, és teljesen elpusztították a várost, ezért a Hormá nevet kapta. ^b Júda elfoglalta Gázát is a környékével, Askelónt a környékével és Ekrónt a környékével. Atyánk Júdával volt, aki elfoglalta a hegyvidéket, de a völgy lakóit nem tudta kiűzni, mert vas harci szekereik voltak. Hebrónt Kálébnak adták, ahogy Mózes megígérte, ő pedig kiűzte onnan Anák három fiát. Benjámin azonban nem űzte ki a Jeruzsálemben lakó jebúsziakat, ezért a jebúsziak a mai napig Benjáminnal laknak Jeruzsálemben.

József háza is felvonult Bétel ellen, és Atyánk velük volt. József háza embereket küldött, hogy kémleljék ki Bételt (a város neve korábban Lúz volt). A kémek megláttak egy embert, aki a városból jött ki, és ezt mondták neki: „Mutasd meg nekünk a bejáratot, és kegyesen bánunk veled!” Az ember megmutatta nekik a bejáratot, ők pedig kardélre hányták a várost, de azt az embert és egész családját elengedték. Az ember elment a hettiták földjére, várost épített, és Lúznak nevezte el — ez a neve mind a mai napig.

Manassé nem űzte ki Bét-Seán, Taanak, Dór, Jibleám és Megiddó lakóit, sem a falvaikét, ezért a kánaániak eltökélten tovább laktak azon a földön. Amikor Izráel megerősödött, robotmunkára kényszerítette a kánaániakat, de teljesen soha nem űzte ki őket. Efraim nem űzte ki a Gézerben lakó kánaániakat, ezért azok tovább laktak közöttük ott. Zebulon nem űzte ki Kitrón lakóit, sem Nahalól lakóit, ezért a kánaániak közöttük laktak, de robotmunkásokká lettek. Ásér nem űzte ki az Akkóban, Szidónban, Ahlábban, Akzíbban, Helbában, Afíkban és Rehóbban lakókat, ezért Ásér fiai a föld kánaániai között laktak, mert nem űzték ki őket. Naftáli nem űzte ki Bét-Semes lakóit, sem Bét-Anát lakóit, ezért a föld kánaániai között lakott; de Bét-Semes és Bét-Anát lakói robotmunkásaikká lettek. Az emóriak a hegyvidékre szorították Dán fiait, és nem engedték, hogy lejöjjenek a síkságra. Az emóriak továbbra is ott maradtak a Heresz-hegyen, Ajjálónban és Saalbímban, de József házának keze rájuk nehezedett, és robotmunkára fogták őket. Az emóriak határa az Akrabbím-hágótól, Szelától fölfelé húzódott.