Elifáz újra válaszol
Elifáz elhagyja az udvariasságot. Jóbot a saját szája ítéli el, és asszonytól született ember nem lehet tiszta. Elmondja a gonosz ember szokásos képét – rettegés a fülében, gazdagság, amely nem marad meg –, és azt akarja, hogy Jób magára ismerjen benne.
15 1Akkor a témáni Elifáz így válaszolt: 2„Vajon a bölcs ember szeles tudással feleljen, és keleti széllel töltse meg a gyomrát? a a v2 A keleti szél a perzselő sivatagi sirokkó volt – az üresség és a pusztulás visszatérő jelképe végig Jób könyvében. 3Haszontalan beszéddel érveljen, olyan szavakkal, amelyek semmit sem használnak? 4Te pedig semmivé teszed az istenfélelmet, és akadályozod az Isten előtti elmélkedést. 5Mert a bűnöd tanítja a szádat, és a ravaszok nyelvét választod. 6A saját szád ítél el téged, nem én; a saját ajkad tanúskodik ellened. 7Te születtél elsőként az emberek közül? A halmok előtt jöttél a világra? 8Hallgatóztál Isten tanácsában? Csak magadnak tartod meg a bölcsességet? b b v8 Az „Isten tanácsa” a mennyei gyülekezet, ahol Isten elnököl égi lényeivel – Elifáz gúnyolja Jóbot, amiért bennfentes tudással kérkedik. 9Mit tudsz, amit mi nem? Mit értesz, ami ne volna meg bennünk is? 10Ősz hajú és idős emberek is vannak közöttünk, apádnál is idősebbek. 11Kevés neked Isten vigasztalása, a szó, amelyet szelíden szóltak hozzád? 12Miért ragad el a szíved, és miért villog a szemed, 13hogy Isten ellen fordítod a lelkedet, és ilyen szavakat ontasz a szádból? 14Mi az ember, hogy tiszta lehetne? Mi az asszonytól született, hogy igaz lehetne? 15Íme, Isten nem bízik szentjeiben sem, és az egek sem tiszták a szemében; 16mennyivel kevésbé az, aki utálatos és romlott, az ember, aki úgy issza az igazságtalanságot, mint a vizet! 17Megmutatom neked; hallgass rám; elmondom, amit láttam, 18amit a bölcsek hirdettek, nem titkolva el, amit atyáiktól kaptak, 19akiknek egyedül adatott a föld, amikor még nem jött közéjük idegen. 20A gonosz ember élete minden napján gyötrődik, az erőszakosnak kiszabott évek során mindvégig. 21Rettegés hangjai töltik meg a fülét; jólétében rátör a pusztító. 22Nem hiszi, hogy megmenekül a sötétségből; kardra van kijelölve. 23Kenyér után bolyong, és kérdezi: »Hol van?« Tudja, hogy közel van a sötétség napja. 24Szorongás és gyötrelem rémíti meg; legyőzik, mint a csatára kész király, 25mert kinyújtotta a kezét Isten ellen, és dacolt a Mindenhatóval, 26makacsul rárontott vastag, megerősített pajzzsal; 27mert arcát hájjal borította, és derekát hússal rakta tele, 28elpusztult városokban telepedett meg, olyan házakban, amelyekben senkinek sem szabad laknia, amelyek már-már romhalmazzá lesznek. 29Nem gazdagszik meg; vagyona nem marad meg, és birtoka nem terjed el a földön. 30Nem menekül meg a sötétségből; láng perzseli el a hajtásait, és Isten szájának lehelete ragadja el őt. 31Ne bízzon a hiábavalóságban, önmagát csalva meg, mert a hiábavalóság lesz a jutalma. 32Jutalmát ideje előtt megkapja teljesen, és ága nem lesz zöld. 33Lehullatja éretlen szőlőjét, mint a szőlőtő, és elhullatja virágát, mint az olajfa. 34Mert az istentelenek gyülekezete terméketlen, és tűz emészti meg a megvesztegetés hajlékait. 35Bajt fogannak, és gonoszságot szülnek; méhük csalárdságot érlel.”
