Atyánk győzelmet ad Móáb felett

Három királynak elfogy a vize a Móáb elleni hadjáraton, és Jósafát prófétát kér. Elizeus, aki Jórámra csak Jósafát kedvéért hajlandó ránézni, árkokat ásat; Atyánk eső nélkül küld vizet, és Móáb szemében az vérnek látszik. A hadjárat egy gyermekáldozattal ér véget.

3. fejezet.

Jórám, Aháb fia, Júda királyának, Jósáfátnak a tizennyolcadik évében lett Izráel királya Samáriában, és tizenkét évig uralkodott. Azt tette, ami gonosz Atyánk szemében, bár nem úgy, mint apja és anyja, mert eltávolította a Baal szent oszlopát, amelyet apja készített. Mégis ragaszkodott Jeroboámnak, Nébát fiának a vétkeihez, aki vétekbe vitte Izráelt; nem tért el azoktól.

Mésa, Móáb királya juhtenyésztő volt, és Izráel királyának százezer bárányt meg százezer kos gyapját fizette. Amikor azonban Aháb meghalt, Móáb királya fellázadt Izráel királya ellen. Jórám király ekkor elindult Samáriából, és szemlét tartott egész Izráel fölött. Elindult, és ezt üzente Jósáfátnak, Júda királyának: „Móáb királya fellázadt ellenem. Eljössz velem, hogy harcoljunk Móáb ellen?” Jósáfát így felelt: „Elmegyek. Én is olyan vagyok, mint te, az én népem, mint a te néped, az én lovaim, mint a te lovaid.”

Jósáfát megkérdezte: „Melyik úton vonuljunk fel?” Jórám így felelt: „Az edómi pusztán át vezető úton.”

Elindult tehát Izráel királya Júda királyával és Edóm királyával. Hét napig vonultak kerülő úton, de nem volt víz a seregnek és az őket követő állatoknak. Izráel királya ezt mondta: „Jaj! Atyánk azért hívta össze ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket.” ^a

Jósáfát azonban ezt mondta: „Nincs itt Atyánknak egy prófétája, hogy általa megkérdezzük Atyánkat?” Izráel királyának egyik szolgája így felelt: „Itt van Elizeus, Sáfát fia, aki Illés kezére vizet öntött.”

Jósáfát ezt mondta: „Nála van Atyánk igéje.” Lementek tehát hozzá Izráel királya, Jósáfát és Edóm királya.

Elizeus megkérdezte Izráel királyát: „Mi közöm hozzád? Menj apád és anyád prófétáihoz!” De a király ezt mondta: „Nem — Atyánk hívta össze ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket.”

Elizeus ezt mondta: „Él a Seregek Atyja, akit szolgálok: ha nem volnék tekintettel Jósáfátra, Júda királyára, rád sem néznék, észre sem vennélek. Most pedig hozzatok nekem egy zenészt!” És amikor a zenész játszani kezdett, Atyánk keze szállt rá.

Ő ezt mondta: „Így szól Atyánk: Legyen tele ez a völgy gödrökkel! Mert így szól Atyánk: Nem láttok sem szelet, sem esőt, mégis megtelik ez a völgy vízzel, és ihattok ti, a jószágotok és az állataitok. Ez csekély dolog a szememben; Móábot is a kezetekbe adja. Elpusztítotok minden megerősített várost és minden kiváló várost, kivágtok minden jó fát, betömtök minden vízforrást, és kövekkel tönkretesztek minden jó szántóföldet.”

Reggel, az ételáldozat idején, hirtelen víz jött Edóm felől, és megtelt a föld vízzel.

Egész Móáb meghallotta, hogy feljöttek ellenük a királyok, hogy harcoljanak velük. Ezért összegyűlt mindenki, aki elég idős volt a fegyverforgatásra és annál idősebb, és felálltak a határon. Korán felkeltek, és a nap rásütött a vízre. Móáb olyan vörösnek látta a vizet velük szemben, mint a vér. Ezt mondták: „Vér ez! A királyok összecsaptak, és megölték egymást. Most hát, Móáb, a zsákmányra!”

De amikor Izráel táborához értek, az izráeliek felkeltek, és megverték a móábiakat, akik megfutamodtak előttük. Izráel benyomult az országba, és közben folyton verte a móábiakat. Lerombolták a városokat, és minden jó szántóföldre mindenki követ dobott, míg be nem borították. Betömtek minden vízforrást, és kivágtak minden jó fát, míg csak Kír-Hareset kövei maradtak meg, amelyet a parittyások körülvettek és megostromoltak. Amikor Móáb királya látta, hogy erősebb nála a harc, maga mellé vett hétszáz kardforgató férfit, hogy áttörjön Edóm királyához, de nem sikerült. Ekkor fogta elsőszülött fiát, aki őt követte volna a trónon, és égőáldozatként feláldozta a várfalon. Nagy felháborodás támadt Izráel ellen, ezért elvonultak tőle, és visszatértek a maguk földjére.