Az Atya keze elküldi Nehémiást

Egy pohárnok szomorú arcát észreveszik, és mivel Atyja jóságos keze rajta van, Nehémiás épületfát és biztonságos átkelést kér a királytól, hogy újjáépítse ősei romba dőlt városát. Éjjel egyedül járja be lóháton Jeruzsálem romjait, mielőtt bárkinek szólna, aztán összegyűjti az építőket, miközben Szanballat és Tóbiás gúnyolódik.

2. fejezet.

Niszán hónapban, Artaxerxész király huszadik évében bor volt előtte; fogtam, és odaadtam a királynak. Azelőtt soha nem voltam szomorú a jelenlétében. ^a A király megkérdezte: „Miért szomorú az arcod, hiszen nem vagy beteg? Ez csak szívbéli szomorúság lehet.” Ekkor nagyon megrémültem.

Ezt mondtam a királynak: „Örökké éljen a király! Miért ne lenne szomorú az arcom, amikor a város, őseim temetkezőhelye, romokban hever, és kapuit tűz emésztette meg?”

A király megkérdezte tőlem: „Mit kérsz?” Ekkor imádkoztam Atyánkhoz a mennyben, és ezt mondtam a királynak: „Ha jónak látja a király, és ha szolgád elnyerte jóindulatodat, küldj el Júdába, őseim sírjainak városába, hogy újraépítsem.”

A király, miközben a királyné ott ült mellette, megkérdezte tőlem: „Meddig tart az utazásod, és mikor térsz vissza?” Jónak látta, hogy elküldjön, ezért megmondtam neki egy időpontot.

Ezt is mondtam a királynak: „Ha jónak látja a király, adjon nekem leveleket a Folyamon túli tartomány helytartóihoz, hogy átengedjenek, amíg el nem érek Júdába. És egy levelet Ászáfhoz, a király erdejének őréhez, hogy fát adjon a templom melletti vár kapuinak gerendáihoz, a város falához és ahhoz a házhoz, amelyben lakni fogok.” A király teljesítette kéréseimet, mert Atyám jóságos keze volt rajtam.

Elmentem a Folyamon túli tartomány helytartóihoz, és átadtam nekik a király leveleit. A király katonai parancsnokokat és lovasokat is küldött velem. Amikor ezt meghallotta a hóróni Szanballat és Tóbijjá, az ammóni tisztviselő, nagyon bosszús lett, hogy valaki Izráel népének javát keresni jött.

Éjszaka a romos falak mentén

Megérkeztem tehát Jeruzsálembe, és ott maradtam három napig. Éjszaka fölkeltem néhány emberrel. Senkinek sem mondtam el, mit adott Atyám a szívembe, hogy megtegyem Jeruzsálemért. Nem volt velem más állat, csak az, amelyen ültem. Éjszaka kimentem a Völgy-kapun át a Sakál-kút felé, a Szemét-kapuhoz, és megvizsgáltam Jeruzsálem romos falait és leégett kapuit. Továbbmentem a Forrás-kapuhoz és a Király-tavához, de nem volt elég hely, hogy a hátasom átjusson. Éjszaka fölmentem a völgyben, megvizsgáltam a falat, majd megfordultam, bementem a Völgy-kapun, és visszatértem. Az elöljárók nem tudták, hová mentem, és mit csináltam; a zsidóknak, a papoknak, az előkelőknek, az elöljáróknak és a többieknek, akik a munkát végezni fogják, még nem szóltam. Akkor ezt mondtam: „Látjátok, milyen bajban vagyunk: Jeruzsálem romokban hever, kapuit tűz emésztette meg. Gyertek, építsük újra Jeruzsálem falát, hogy ne legyünk többé gyalázat tárgya!” Elmondtam nekik, hogyan volt rajtam Atyám jóságos keze, és mit mondott a király. Erre ezt mondták: „Keljünk fel, és építsünk!” És megerősítették kezüket a jó munkára.

Amikor ezt meghallotta a hóróni Szanballat, Tóbijjá, az ammóni tisztviselő és az arab Gesem, gúnyolódtak és lenéztek bennünket, és ezt mondták: „Mit műveltek itt? A király ellen lázadtok?”

Így feleltem: „Atyánk a mennyben sikert ad nekünk. Mi, az ő szolgái, elkezdjük az újjáépítést, nektek azonban nincs részetek, jogotok vagy követelésetek Jeruzsálemben.”