Bildád újra beszél

Bildad sérelmezi, hogy baromnak tekintik, és betanult szónoklattal felel a gonoszok sorsáról: a mécses kialszik, csapda a sarkánál, egyetlen leszármazottja sem marad életben. Minden kép egy olyan emberre zuhan, aki épp most temette el gyermekeit.

18. fejezet.

Akkor így felelt a súahi Bildád: „Meddig vadászol még szavak után? Térj észhez, és akkor beszélhetünk. Miért bánnak velünk úgy, mint a barommal, miért számítunk ostobának a szemedben? Te, aki haragodban szétszaggatod magadat — vajon érted kell elhagyni a földet, vagy elmozdítani a sziklát a helyéről? Bizony, a gonosz világossága kialszik, és tüzének lángja elsötétül. Elsötétül a világosság a sátrában, és kialszik a mécses a feje fölött. Erőteljes léptei megrövidülnek, és saját tervei döntik le. Saját lábai hajtják hálóba, és egyenesen a háló fonadékába lép. Csapda ragadja meg a sarkát, hurok szorítja meg erősen. Hurkot rejtettek el számára a földben, és csapda vár rá az ösvényén. Rémségek riasztják minden oldalról, és a nyomában kergetik. Éhség emészti el az erejét, és a veszedelem készen áll a bukására. Felfalja bőrének darabjait, a halál elsőszülöttje felfalja tagjait. ^a Kiszakítják sátrának biztonságából, és elhurcolják a rémségek királyához. Tűz költözik a sátrába, amely többé nem az övé; égő kénkövet szórnak otthonára. Gyökerei elszáradnak odalent, és fönt elhervadnak az ágai. Emléke elvész a földről, és nincs neve az utcákon. A világosságból a sötétségbe űzik, és kikergetik a világból. Nem marad utódja és leszármazottja a népe között, nincs, aki túlélje ott, ahol egykor lakott. A napnyugaton élők megdöbbennek sorsán, a napkeleten élőket pedig rémület fogja el. Bizony, így jár a gonoszok hajléka, annak helye, aki nem ismeri Istent.”