Mindennek megvan a maga ideje

Mindennek megvan az ideje, a születésnek és a halálnak, a háborúnak és a békének, és senki sem foghatja fel egészen, amit Isten tett, noha az örökkévalóságot az ember szívébe helyezte. Ahol igazságnak kellene lennie, ott romlottság ül. Ember és állat ugyanazt a leheletet lélegzi, és egy sírban osztozik.

3. fejezet.

Mindennek megvan a maga ideje, és ideje van minden dolognak az ég alatt: ideje van a születésnek, és ideje a halálnak; ideje az ültetésnek, és ideje az elültetett kiszakításának; ideje az ölésnek, és ideje a gyógyításnak; ideje a lerombolásnak, és ideje az építésnek; ideje a sírásnak, és ideje a nevetésnek; ideje a gyásznak, és ideje a táncnak; ideje a kövek szétszórásának, és ideje a kövek összegyűjtésének; ideje az ölelésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak; ideje a keresésnek, és ideje az elvesztésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak; ideje a szakításnak, és ideje a varrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a beszédnek; ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének.

Mi haszna van a munkásnak a fáradozásából? Láttam azt a feladatot, amelyet Isten adott az embereknek, hogy lekösse őket. Mindent szépen megalkotott a maga idejében, és az örökkévalóságot az ember szívébe helyezte, mégsem foghatja fel senki, amit Isten elejétől a végéig véghezvitt. Tudom, hogy nincs jobb számukra, mint hogy örüljenek az életnek, és jót tegyenek, amíg élnek. És az is, hogy mindenki egyen, igyon, és örömét lelje minden munkájában – ez Isten ajándéka. Tudom, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nem lehet hozzátenni, sem elvenni belőle. Azért tette ezt, hogy féljék őt az emberek. Ami van, az már régen megvolt, és ami lesz, az is megvolt már; és Isten előkeresi azt, ami elmúlt.

Gonoszság az igazság helyén

Láttam még a nap alatt: gonoszság van az ítélet helyén, és gonoszság az igazság helyén. Ezt mondtam szívemben: „Isten megítéli az igazat és a gonoszt, mert ott van ideje minden dolognak és minden cselekedetnek.” Ezt mondtam szívemben: „Isten próbára teszi az embereket, hogy lássák: ők maguk is csak állatok.” Az embereknek és az állatoknak közös a sorsa: ahogy az egyik meghal, úgy hal meg a másik is; egy lélegzet élteti mindegyiket. Az embernek nincs előnye az állattal szemben, mert minden csupán pára. Mind ugyanarra a helyre jut; mind a porból lett, és mind a porba tér vissza. Ki tudja, hogy az ember lelke felszáll-e, és hogy az állat lelke leszáll-e a földbe? Így hát láttam, hogy nincs jobb, mint ha az ember örül a munkájának, mert ez az ő osztályrésze. Mert ki mutathatja meg neki, mi lesz majd utána?