Szakítsd fel az egeket
Ez egy imádság, hogy Atyánk szakítsa meg az eget, és szálljon le. Nem védi a népet: legjobb tetteiket is szennyes ruhának nevezi, és bevallja, hogy senki sem ragaszkodik hozzá. A templom leégett. Megválaszolatlan kérdéssel zárul.
64 1Bárcsak felszakítanád az egeket, és leszállnál, hogy megrendüljenek előtted a hegyek, 2ahogy a tűz a rőzsét fellobbantja, és felforralja a vizet — hogy megismerjék nevedet ellenségeid, és megremegjenek előtted a népek! 3Amikor félelmetes dolgokat vittél véghez, amelyekre nem számítottunk, leszálltál, és megrendültek előtted a hegyek. 4Ősidők óta nem hallotta senki, fel sem fogta fülével, szem nem látott mást rajtad kívül, aki cselekszik azért, aki rá vár. 5Elébe mégy annak, aki örömmel teszi azt, ami helyes, aki rád gondol, miközben a te utaidon jár. De te megharagudtál, és mi vétkeztünk; régóta vétkeinkben élünk — megszabadulhatunk-e? 6Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalan, és minden igaz tettünk olyan, mint a szennyes ruha. Mindnyájan elhervadunk, mint a falevél, és vétkeink, mint a szél, elsodornak minket. 7Nincs senki, aki nevedet hívná, aki felserkenne, hogy beléd kapaszkodjon; mert elrejtetted előlünk arcodat, és kiszolgáltattál minket vétkeinknek.
8De most, te vagy a mi Atyánk; mi vagyunk az agyag, te pedig a fazekasunk; mindnyájan a te kezed munkája vagyunk. 9Ne haragudj ennyire, Atyánk, és ne emlékezz vétkünkre örökké. Tekints ránk, kérünk — mindnyájan a te néped vagyunk. 10Szent városaid pusztává lettek; Sion pusztává lett, Jeruzsálem pusztasággá. 11Szent és ékes házunk, ahol atyáink dicsértek téged, tűzben égett el, és minden, ami drága volt nekünk, rommá lett. 12Mindezek után is tartóztatod magad, Atyánk? Néma maradsz, és ennyire megsanyargatsz minket?
