A szomjazó lélek
A karmesternek: Kórah fiainak tanítása.
A templomtól elszakadva, a „Hol van a te Istened?” gúnyolódásától kísérve az énekes felidézi, hogyan vezette az ünneplő sokaságot, amelyhez már nem csatlakozhat. Kétszer is kérdőre vonja saját csüggedt lelkét, és mindkétszer ugyanúgy felel: remélj Atyánkban, még dicsérni fogom őt.
42 1Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Atyám.
2Szomjazik a lelkem Atyámra, az élő Atyára. Mikor mehetek, hogy megjelenjek előtte? 3Könnyem volt a kenyerem éjjel-nappal, mert egész nap ezt mondják nekem: „Hol van a te Istened?”
4Erre emlékezem, és kiöntöm a lelkemet: hogyan vonultam a sokasággal, és vezettem őket ünnepi menetben Atyánk házához, örömkiáltással és hálaénekkel, a nagy ünneplő tömeggel.
5Miért csüggedsz el, lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízz Atyánkban, mert még magasztalni fogom őt, szabadításomat és Atyámat!
6Atyám, elcsügged bennem a lelkem, azért rád gondolok a Jordán és a Hermon földjéről, a Micár-hegyről.
7Örvény örvényt hív elő zuhogó vizeid hangjára, habjaid és hullámaid mind átcsaptak rajtam. 8Nappal Atyánk hűséges szeretetét rendeli mellém, éjjel pedig éneke velem van, imádság életem Atyájához.
9Ezt mondom Atyámnak, kősziklámnak: „Miért feledkeztél meg rólam? Miért kell gyászban járnom az ellenség sanyargatása miatt?” 10Mint halálos seb a csontjaimban, úgy gyaláznak engem ellenfeleim, mert egész nap ezt mondják nekem: „Hol van a te Istened?”
11Miért csüggedsz el, lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízz Atyánkban, mert még magasztalni fogom őt, szabadításomat és Atyámat!
