Jónás a mélyben
A hal belsejéből Jónás úgy imádkozik, mint egy vízbe fúlt ember: hínár a feje körül, a föld kapui bezárultak mögötte, és hálát ad Atyánknak, hogy felhozta életét a mélységből. Megfogadja, hogy megadja, amit ígért, és a hal kiköpi őt a szárazföldre.
2 1Jónás ekkor így imádkozott Atyánkhoz a hal gyomrából: 2Nyomorúságomban az Atyámhoz kiáltottam, és ő felelt nekem; a holtak hazájának mélyéből kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat. 3A mélybe vetettél, a tengerek szívébe, és az áradat körülvett engem; minden hullámtörésed és hullámod átcsapott rajtam. 4Ekkor ezt mondtam: „Elvettettem a szemed elől, mégis újra szent templomod felé tekintek.” 5A vizek már-már a halálba zártak; a mélység körülvett; hínár tekeredett a fejem köré. 6Lesüllyedtem a hegyek gyökeréig; a föld örökre bezárta mögöttem kapuit. De te felhoztad életemet a sírgödörből, Atyám. 7Amikor elfogyóban volt az életem, Atyámra gondoltam, és imádságom felszállt hozzád, szent templomodba. 8Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, elfordulnak a szeretettől, amely az övék lehetne. 9De én áldozatot mutatok be neked hálaadó énekkel; teljesítem minden fogadalmamat, amelyet tettem. Atyánké a szabadítás!
10Akkor Atyánk szólt a halnak, és az kivetette Jónást a szárazföldre.
