Sírás Babilon folyói mellett
Babilon csatornái mellett a száműzöttek felakasztják hárfáikat, mert fogvatartóik vidám otthoni dalt kívánnak tőlük. Megesküsznek, hogy soha nem felejtik el Jeruzsálemet, és a zsoltár nyers átokkal végződik Edóm és Babilon ellen, amelyet sosem enyhít.
137 1Babilon folyói mellett ott ültünk és sírtunk, amikor Sionra gondoltunk. 2A fűzfákra ott akasztottuk fel hárfáinkat. 3Mert ott énekeket követeltek tőlünk, akik fogságba vittek bennünket, és vígságot kívántak, akik gyötörtek, ezt mondták: „Énekeljetek nekünk egyet Sion énekei közül!”
4Hogyan énekelhetnénk Atyánk énekét idegen földön? 5Ha elfeledlek, Jeruzsálem, felejtse el ügyességét a jobb kezem. 6Nyelvem tapadjon az ínyemhez, ha nem emlékezem rád, ha nem helyezem Jeruzsálemet legnagyobb örömöm fölé.
7Emlékezz meg, Atyánk, az edómiak ellen Jeruzsálem elestének napjáról, ahogy ezt mondták: „Romboljátok le! Romboljátok le egészen az alapjáig!” 8Babilon leánya, pusztulásra szánva, boldog, aki megfizet neked azért, amit velünk tettél! 9Boldog, aki megragadja kicsinyeidet, és sziklához csapja őket! a a v9 Jézus a keresztre vitte az igazságosságért kiáltó szót, és így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik” – és arra tanította övéit, hogy szeressék ellenségeiket. A száműzöttek őszinte haragja Atyánk elé kerül, aki egyedül tud választ adni rá.
