Jób válaszol

Jób kigúnyolja a segítséget, amelyet kapott, aztán barátjánál szebben énekel az Atya hatalmáról: a földet a semmire függesztette, a vizeket felhőkbe kötötte, lecsendesítette a tengert, összezúzta Ráhábot. És mindez, mondja, csak halvány széle egy róla szóló suttogásnak.

26. fejezet.

Ekkor Jób így válaszolt: „Hogyan is segítetted meg a tehetetlent! Hogyan is mentetted meg az erőtlen kart! Hogyan is adtál tanácsot annak, akinek nincs bölcsessége, és milyen bőségesen osztottad meg a józan belátást! Kinek a segítségével mondtad ki ezeket a szavakat? És kinek a lehelete áradt ki belőled? A halottak árnyai remegnek – azok, akik a vizek alatt vannak, és mindazok, akik ott laknak. Meztelenül hever a sír Atyánk előtt, és a pusztulásnak nincs takarója. Kiterjeszti az északi eget az üresség fölé, a földet a semmire függeszti fel. Sűrű felhőibe zárja a vizeket, mégsem szakadnak szét a felhők a súlyuk alatt. Elfedi a telihold arcát, és felhőit teríti rá. Kört vont a vizek színére, a világosság és a sötétség határára. Az ég oszlopai megremegnek, és megdöbbennek dorgálásától. Erejével lecsendesítette a tengert, értelmével zúzta szét Ráhábot, a tengeri szörnyet. Leheletétől kiderült az ég, keze átdöfte a menekülő kígyót. És ezek csak útjainak széle – milyen halk suttogás az, amit felőle hallunk! De hatalmának mennydörgését ki érti meg?”