Mózes és Izráel éneke
Mózes és Izráel megénekli, ami az imént történt — lovat és lovast a tengerbe vetett, Atyánk harcos, akinek jobbja összezúzza az ellenséget, és akinek szövetséges szeretete hazavezeti a megváltottakat. Három nappal később nincs víz, és a márai keserű forrás édessé válik.
15 1Akkor Mózes és Izráel fiai ezt az éneket énekelték Atyánknak: Énekelek Atyánknak, mert igen felséges; a lovat és lovasát a tengerbe vetette. 2Atyánk az én erőm és énekem, ő lett a szabadítóm; ő az én Atyám, dicsérem őt, atyám Istene, és magasztalom őt. 3Atyánk vitéz harcos; Atyánk az ő neve. 4A fáraó harci kocsijait és seregét a tengerbe vetette, válogatott vezérei pedig a Vörös-tengerbe fúltak. a a v4 Héberül: Jam Szúf, „Nádtenger”. 5Mély vizek borították be őket; kőként süllyedtek a mélységbe. 6Jobbod, Atyánk, fenséges erejében; jobbod, Atyánk, összezúzza az ellenséget. 7Fenséged nagyságával letaszítod azokat, akik ellened támadnak; kibocsátod izzó haragodat, és megemészti őket, mint a tarlót. 8Orrod leheletétől feltornyosultak a vizek; falként megálltak az áradó vizek; megszilárdultak a mély vizek a tenger szívében. 9Ezt mondta az ellenség: „Üldözöm, utolérem, zsákmányt osztok; kielégül rajtuk a lelkem. Kardot rántok; kezem elpusztítja őket.” 10Ráfújtál szeleddel; befödte őket a tenger; ólomként merültek el a hatalmas vizekben. 11Ki olyan, mint te, az istenek között, Atyánk? Ki olyan, mint te, szentségben fenséges, dicső tettekben félelmes, csodákat cselekvő? 12Kinyújtottad jobbodat; elnyelte őket a föld. 13Hűséges szereteteddel vezetted a népet, amelyet megváltottál; erőddel vezérelted őket szent hajlékodhoz. 14Hallották a népek, és megremegtek; gyötrelem fogta el Filisztea lakóit. 15Most Edóm fejedelmei megrémültek; Móáb vezéreit reszketés fogta el; Kánaán minden lakója elcsüggedt. 16Rettegés és félelem szállt rájuk; karod nagyságától megdermedtek, mint a kő, míg átvonul néped, Atyánk, míg átvonul a nép, amelyet megszereztél. 17Beviszed és elülteted őket örökséged hegyén, azon a helyen, Atyánk, amelyet lakóhelyedül készítettél, a szentélyben, Uralkodó Atyánk, amelyet kezed épített. 18Atyánk uralkodik mindörökkön-örökké.
19Amikor a fáraó lovai, harci kocsijai és lovasai bementek a tengerbe, Atyánk visszazúdította rájuk a tenger vizét, Izráel fiai pedig szárazon mentek át a tengeren. 20Mirjám prófétanő, Áron nővére, dobot vett a kezébe, és az asszonyok mind dobbal, táncolva vonultak utána. 21Mirjám így énekelt nekik: „Énekeljetek Atyánknak, mert igen felséges; a lovat és lovasát a tengerbe vetette.”
A pusztába
22Mózes elindította Izráelt a Vörös-tengertől, és a Súr-pusztába mentek; három napig vándoroltak a pusztában, és nem találtak vizet. 23Megérkeztek Márába, de nem tudták meginni a vizet, mert keserű volt. Ezért nevezték el Márának. 24A nép pedig zúgolódott Mózes ellen, és ezt mondta: „Mit igyunk?” 25Mózes Atyánkhoz kiáltott, Atyánk pedig mutatott neki egy darab fát; azt a vízbe dobta, és a víz édessé vált. Ott adott nekik Atyánk rendelkezést és törvényt, és ott tette próbára őket.
26Ezt mondta: „Ha engedelmesen hallgatsz Atyád szavára, és azt teszed, ami helyes a szemében, megfogadod parancsait, és megtartod minden rendelkezését, akkor egyetlen olyan betegséget sem bocsátok rád, amilyet Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok a te Atyád, aki meggyógyít téged.” b b v26 Márá keserű vizeinél Atyánk úgy jelentette ki magát, mint aki gyógyít – a keserűséget édességgé változtatta, és népéhez kötötte magát mint gyógyítójuk.
27Azután megérkeztek Élimbe, ahol tizenkét vízforrás és hetven pálmafa volt, és ott táboroztak a víz mellett.
