Az Atya szíve a szolgálatban

Pál megvédi, hogyan viselkedett közöttük a mi Atyánk előtt: hízelgés nélkül, a kapzsiság leplezése nélkül, és anélkül, hogy a tekintélyére hivatkozott volna. Először szoptató anyához hasonlítja magát, aztán gyermekei mellett álló apához, és emlékezteti őket, hogy éjszakánként dolgozott, hogy senkinek ne legyen terhére.

2. fejezet.

Hiszen ti magatok tudjátok, testvéreim, hogy nem volt hiábavaló a nálatok tett látogatásunk. Bár előzőleg, mint tudjátok, Filippiben szenvedtünk, és bántalmaztak minket, Atyánkban mégis bátorságot kaptunk, hogy a heves ellenállás ellenére hirdessük nektek az ő örömhírét. Mert a mi buzdításunk nem tévelygésből vagy tisztátalanságból fakad, és nem is akarunk megtéveszteni senkit. Ellenkezőleg: mivel Atyánk méltónak ítélt minket arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy szólunk, hogy ne embereknek tetsszünk, hanem Atyánknak, aki megvizsgálja a szívünket. Hízelgő beszéddel sohasem éltünk, mint tudjátok, sem leplezett kapzsisággal – Atyánk a tanúnk. Nem embertől vártunk dicséretet, sem tőletek, sem másoktól, pedig Krisztus apostolaiként élhettünk volna a tekintélyünkkel. Ellenben szelídek voltunk közöttetek, mint ahogyan a szoptató anya gyengéden gondozza a saját gyermekeit. Így, mélyen vágyódva utánatok, örömmel osztottuk meg veletek nemcsak Atyánk örömhírét, hanem a saját életünket is, mert olyan kedvesekké lettetek számunkra. Hiszen emlékeztek, testvéreim, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk közületek, miközben hirdettük nektek Atyánk örömhírét. Ti és Atyánk vagytok a tanúink, milyen szentül, igazul és feddhetetlenül viselkedtünk veletek, hívőkkel szemben. Mint tudjátok, úgy bántunk mindegyikőtökkel, ahogyan az apa bánik a gyermekeivel: bátorítottunk, vigasztaltunk és buzdítottunk titeket, hogy Atyánkhoz méltóan éljetek, aki a maga országába és dicsőségébe hív titeket.

Ezért mi is szüntelenül hálát adunk Atyánknak, hogy amikor befogadtátok a tőlünk hallott isteni igét, Atyánk igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok el, hanem úgy, ami valójában: az ő igéjeként, amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek. Mert ti, testvéreim, követőivé lettetek Atyánk Krisztus Jézusban élő júdeai gyülekezeteinek, hiszen ugyanazokat szenvedtétek el a saját honfitársaitoktól, amiket ők a zsidóktól, akik megölték az Úr Jézust és a prófétákat, és minket is elűztek; akik nem tetszenek Atyánknak, és ellenségei minden embernek, akik megakadályoznak minket abban, hogy a pogányoknak hirdessük az igét, hogy üdvözüljenek. Így teszik teljessé mindenkor a bűneiket. De végül utolérte őket a harag.

Vágyódás, hogy újra lássunk titeket

Mi pedig, testvéreim, miután rövid időre elszakadtunk tőletek – szemmel, de nem szívvel –, annál nagyobb vágyódással igyekeztünk, hogy viszontlássuk az arcotokat. El akartunk ugyanis menni hozzátok – én, Pál, nem is egyszer –, de a Sátán megakadályozott minket. Mert ki a mi reménységünk, örömünk és dicsekvésünk koronája a mi Urunk Jézus előtt az ő eljövetelekor? Talán nem ti vagytok azok? Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.