Dávid kiáltása a sötétben

A karmesternek: húros hangszerekre, a seminit szerint. Dávid zsoltára.

Dávid beteg, reszket a rémülettől, kimerült, mert egész éjjel könnyeivel áztatja ágyát, és azt kérdezi: meddig még? Azzal érvel, hogy a halottak nem dicsérhetnek. Aztán fordul az imádság: Atyja meghallotta sírását, és ő elküldi ellenségeit.

6. fejezet.

Atyám, ne feddj meg haragodban, és ne fenyíts meg indulatodban! Könyörülj rajtam, Atyám, mert erőtlen vagyok; gyógyíts meg, Atyám, mert csontjaim reszketnek a rémülettől.

Lelkem reszket a rémülettől. De te, Atyám – meddig még? Fordulj felém, Atyám, mentsd meg életemet! Szabadíts meg hűséges szeretetedért.

Mert a halálban senki sem emlékezik rád; ki magasztal téged a sírban?

Belefáradtam a sóhajtozásba. Egész éjjel könnyekkel árasztom el ágyamat; sírásommal áztatom azt.

Szemem elhomályosult a bánattól; elgyengült minden ellenségem miatt. Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők, mert Atyám meghallotta hangos sírásomat! Atyám meghallotta könyörgésemet; Atyám elfogadja imádságomat. Megszégyenül minden ellenségem, és reszket a rémülettől; meghátrál, és hirtelen szégyen éri.