Dávid miktámja a barlangban

A karmesternek: a »Ne veszíts el« kezdetű ének dallamára. Dávid miktámja, amikor Saul elől a barlangba menekült.

Barlangban rejtőzve, miközben Saul vadászik rá, Dávid olyanok között fekszik, akiknek foga lándzsa, nyelvük kard. Atyja szárnyai alatt keres menedéket, amíg a vihar el nem vonul, aztán hajnal előtt felébreszti a hárfát és a lantot — szíve szilárd, bár még semmi sem változott.

57. fejezet.

Könyörülj rajtam, Atyám, könyörülj rajtam, mert benned keres oltalmat a lelkem; szárnyaid árnyékában keresek menedéket, míg el nem vonul a pusztító vihar. A Magasságos Atyámhoz kiáltok, Atyánkhoz, aki véghezviszi, amit értem eltervezett.

Lenyúl a mennyből, és megment, megdorgálja azt, aki eltipor engem. Atyám elküldi hűséges szeretetét és hűségét. Oroszlánok között van a lelkem, tűzokádók között fekszem — olyan emberek közt, akiknek foga lándzsa és nyíl, nyelvük éles kard. Emelkedj a mennyek fölé, Atyám! Dicsőséged legyen az egész föld felett!

Hálót vetettek lépteim elé, levertség nyomott engem. Vermet ástak elém, de maguk estek bele. Rendíthetetlen a szívem, Atyám, rendíthetetlen a szívem! Énekelek és zenélek. Ébredj, dicsőségem! Ébredj, lant és hárfa! Felébresztem a hajnalt. Magasztallak a népek között, Uralkodó Atyám; énekelek rólad a nemzetek között. Mert hűséges szereteted az égig ér, hűséged a felhőkig. Emelkedj a mennyek fölé, Atyám! Dicsőséged legyen az egész föld felett!