Kitárom kezemet feléd
Dávid zsoltára.
Üldözik, és a földbe tiporják. Azt kéri, hogy ne álljon ítélet elé, hiszen egyetlen élő sem igaz az Atyja előtt. A régi tetteket idézi fel, hogy átvészelje a jelent, és két dolgot kér: egy szót reggel és sík talajt.
143 1Atyám, hallgasd meg imádságomat, figyelj könyörgésemre, válaszolj nekem hűségedben, igazságodban. 2Ne állítsd ítéletre szolgádat, mert egyetlen élő sem igaz előtted. a a v2 Pál ebből a sorból merített, amikor azt tanította, hogy senki sem igazulhat meg Atyánk előtt a saját tettei alapján — csakis a Jézusba vetett bizalom által. 3Mert az ellenség üldözi lelkemet, a földre tiporja életemet, sötétségben lakat engem, mint a rég holtakat. 4Elcsügged bennem a lelkem, megdermed bennem a szívem. 5Emlékszem a régi időkre, elmélkedem mindazon, amit tettél, töprengek kezed munkáján. 6Kitárom kezemet feléd, lelkem utánad szomjazik, mint a kiszáradt föld.
7Válaszolj gyorsan, Atyám, mert elfogy a lelkem! Ne rejtsd el előlem arcodat, különben olyan leszek, mint akik a sírgödörbe szállnak. 8Hadd halljam reggel hűséges szeretetedet, mert benned bízom. Mutasd meg az utat, amelyen járnom kell, mert hozzád emelem lelkemet. 9Ments meg ellenségeimtől, Atyám, hozzád menekültem oltalomért. 10Taníts meg akaratodat teljesíteni, mert te vagy az én Atyám; jó Lelked vezessen engem egyenes úton. 11Nevedért, Atyám, tartsd meg életemet; igazságodban hozd ki lelkemet a nyomorúságból. 12Hűséges szeretetedben pedig kiirtod ellenségeimet, és elpusztítod mindazokat, akik lelkem ellen törnek, mert én a te szolgád vagyok.
