Az Atya elküldi prófétáját
Atyánk talpra állítja Ezékielt és megbízza: olyan néphez küldi, amelyet lázadónak, keményarcúnak mondanak, és amely valószínűleg nem hallgat rá. Azt mondja neki, hogy szóljon mégis, és ne féljen tőlük, aztán átnyújt neki egy mindkét oldalán teleírt tekercset: siralom, sóhaj és jaj áll rajta.
2 1Ezt mondta nekem: „Emberfia, állj a lábadra, és beszélni fogok veled!” a a v1 Az „emberfia” itt egyszerűen „halandót” jelent — Ezékielt törékeny emberként jelöli meg, aki az élő Isten előtt áll, és nem az a királyi cím, amelyet Jézus később magának tulajdonít.
2Amikor Atyánk szólt, belém költözött Atyánk Lelke, talpra állított, és hallottam, hogy beszél hozzám.
3Ezt mondta nekem: „Emberfia, elküldelek téged Izráel népéhez, a lázadó nemzetekhez, amelyek fellázadtak ellenem. Ők és atyáik vétkeztek ellenem mind a mai napig. 4Kemény arcúak és kemény szívűek. Hozzájuk küldelek, és ezt mondod majd nekik: »Így szól a mindenható Atya.« 5Akár hallgatnak rá, akár nem — hiszen lázadó ház —, megtudják, hogy próféta volt közöttük. 6Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, se szavaiktól, bár tüskebokrok és tövisek vesznek körül, és skorpiók között laksz. Ne félj szavaiktól, és ne rettenj meg tekintetüktől, mert lázadó ház. 7Mondd el nekik a szavaimat, akár hallgatnak rá, akár nem, mert lázadók. 8Te pedig, emberfia, hallgasd meg, amit mondok neked! Ne légy lázadó, mint az a lázadó ház! Nyisd ki a szádat, és edd meg, amit adok neked!”
9Amikor odanéztem, egy kéz nyúlt felém, és benne egy könyvtekercs volt. 10Kiterítette előttem; elöl és hátul siralmak, gyász és jajszó volt ráírva.
