A gonoszok és útjaik

A karmesternek. Dávidnak, Atyánk szolgájának zsoltára.

Egy gonosz ember gondolataiban kezdődik, aki annyira hízeleg magának, hogy észre sem veszi saját bűnét. Ezzel a szűk önmagával folytatott beszéddel szemben a zsoltár kitárul Atyánk felé: szeretete a felhőkig ér, igazsága olyan, mint a hegyek, gyönyörűségek folyója, világosság, amelyben világosságot látunk.

36. fejezet.

A lázadás a szíve mélyén szól a gonoszhoz; nincs Atyánktól való félelem a szeme előtt.

Mert úgy hízeleg önmagának, hogy nem ismeri fel a bűnét, és nem is gyűlöli azt. Szájának szavai gonoszság és csalárdság; felhagyott azzal, hogy bölcsen és jót cselekedjék. Még a fekvőhelyén is gonoszságot forral; olyan útra lép, amely nem jó; nem veti meg a rosszat.

Atyánk, szövetséges szereteted az egekig ér, hűséged a felhőkig. Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység; embert és állatot egyaránt megmentesz, Atyánk. Milyen drága a te szövetséges szereteted, Atyánk! Minden ember a te szárnyaid Jóllaknak házad bőségéből, és gyönyörűségeid folyamából itatod őket. Mert nálad van az élet forrása, a te világosságodban látunk világosságot.

Tartsd meg szövetséges szeretetedet azok iránt, akik ismernek téged, és igazságodat a tiszta szívűek iránt. Ne tapodjon rajtam a gőgösök lába, és a gonoszok keze ne űzzön el engem. Ott estek el a gonosztevők; letaszítva fekszenek, és nem tudnak fölkelni.