Az Atya kémeket küld ki

Atyánk elküldi a tizenkét kémet, akik negyven napot töltenek Kánaánban, és ugyanazzal a gyümölccsel, de kétféle ítélettel térnek vissza. Káléb azt mondja: menjünk fel most; a többiek szerint a nép óriásokból áll, mi pedig sáskák vagyunk. Nem a bizonyíték, hanem a félelem nyeri meg a jelentést és a tömeget.

13. fejezet.

Atyánk ezt mondta Mózesnek:

„Küldj férfiakat, hogy kikémleljék Kánaán földjét, amelyet Izráel népének adok. Minden ősi törzsből egy-egy férfit küldj, mindegyik legyen vezető közöttük.”

Mózes tehát elküldte őket a Párán-pusztából Atyánk parancsára; mind Izráel népének vezetői voltak. Ezek voltak a nevük: Rúben törzséből Sammúa, Zakkúr fia;

Simeon törzséből Sáfát, Hóri fia;

Júda törzséből Káléb, Jefunne fia;

Issakár törzséből Jigál, József fia;

Efraim törzséből Hóséa, Nún fia;

Benjámin törzséből Palti, Ráfú fia;

Zebulon törzséből Gaddiél, Szódi fia;

József törzséből (azaz Manassé törzséből) Gaddi, Szúszi fia;

Dán törzséből Ammiél, Gemalli fia;

Ásér törzséből Szetúr, Míkáél fia;

Naftáli törzséből Nahbi, Vofszi fia;

Gád törzséből Geúél, Máki fia.

Ezek azoknak a férfiaknak a nevei, akiket Mózes elküldött, hogy kikémleljék a földet. Hóséát, Nún fiát Mózes Józsuénak nevezte el. ^a Mózes elküldte őket, hogy kikémleljék Kánaán földjét, és ezt mondta nekik: „Menjetek fel erre, a Negev felé, menjetek fel a hegyvidékre, és nézzétek meg, milyen az a föld, és hogy erős vagy gyenge-e a nép, amely ott lakik, kevés vagy sok-e, és hogy a városok, amelyekben laknak, nyílt táborok vagy megerősítettek-e, és hogy jó vagy rossz-e a föld, és hogy gazdag vagy szegény-e a föld, és hogy van-e rajta fa vagy nincs. Legyetek bátrak, és hozzatok a föld gyümölcséből!” Ez az első érett szőlő idejében volt.

Felmentek tehát, és kikémlelték a földet a Cin-pusztától Rehóbig, Lebó-Hamát közelében. Felmentek a Negeven át Hebrónig, ahol Ahimán, Sésaj és Talmaj, Anák leszármazottai laktak. Hebrón hét évvel korábban épült, mint az egyiptomi Cóan. Eljutottak az Eskól-völgybe, és levágtak egy ágat egyetlen szőlőfürttel, amelyet rúdon vittek, két ember között; vittek gránátalmát és fügét is. Azt a helyet Eskól-völgynek nevezték el, mivel az izráeliek ott vágtak le egy szőlőfürtöt.

Az ígéret és a félelem földje

Negyven nap múltán visszatértek a föld kikémleléséből. Megérkeztek Mózeshez, Áronhoz és Izráel egész közösségéhez a Párán-pusztába, Kádésba, jelentést tettek nekik és az egész közösségnek, és megmutatták nekik a föld gyümölcsét. Ezt mondták neki: „Elmentünk arra a földre, ahová küldtél minket. Valóban tejjel és mézzel folyik; íme, itt a gyümölcse. De a nép, amely azon a földön él, erős, a városok megerősítettek és igen nagyok – még Anák leszármazottait is láttuk ott. Az amálékiek a Negevben laknak. A hettiták, a jebúsziak és az emóriak a hegyvidéken laknak. A kánaániak a tenger mentén és a Jordán mellett laknak.”

Káléb elhallgattatta a népet Mózes előtt, és ezt mondta: „Menjünk fel most, és foglaljuk el, mert bizonyosan legyőzhetjük!”

De azok a férfiak, akik vele mentek fel, ezt mondták: „Nem mehetünk fel az ellen a nép ellen, mert erősebbek nálunk.” Rossz hírét keltették tehát Izráel előtt annak a földnek, amelyet kikémleltek, és ezt mondták: „Az a föld, amelyen átvonultunk, hogy kikémleljük, felfalja a lakóit, és mindenki, akit ott láttunk, nagy termetű. Ott láttuk a nefileket – Anák leszármazottai a nefilektől származnak. Olyannak tűntünk a magunk szemében, mint a sáskák, és nekik is olyannak tűntünk.” ^b