Bárcsak hallgatnál rám

A karmesternek: a gittítre. Ászáf zsoltára.

Ünnepi zene, harsona, dob, újhold, amelyet Atyánk saját hangja szakít félbe. Felidézi, hogyan vette le a kosarat a vállukról, és azt mondja: nyisd ki tágra a szádat, és én megtöltöm. Aztán a fájdalom: bárcsak hallgatna rám a népem.

81. fejezet.

Ujjongjatok Atyánknak, a mi erősségünknek, kiáltsatok örömmel Jákób Istenének! Zendítsetek éneket, verjétek a dobot, a szép lantot és a hárfát! Fújjátok meg a kürtöt újholdkor, holdtöltekor, a mi ünnepünk napján! Mert ez rendelkezés Izráelnek, Jákób Istenének törvénye.

Intelmül adta ezt Józsefnek, amikor kivonult Egyiptom földje ellen. Olyan nyelvet hallottam, amelyet nem ismertem:

„Levettem válláról a terhet, keze megszabadult a kosártól.

„Nyomorúságodban kiáltottál, és megmentettelek, meghallgattalak a mennydörgés rejtekéből, megpróbáltalak Meríbá vizeinél. Hallgass rám, népem, hadd intselek, bárcsak rám hallgatnál, Izráel! Ne legyen nálad idegen isten, ne borulj le más isten előtt!

„Én vagyok Atyád, aki kihoztalak Egyiptom földjéről. Nyisd ki a szádat tágra, és megtöltöm! De népem nem hallgatott a szavamra, Izráel nem engedelmeskedett nekem. Ezért átengedtem őket szívük keménységének, hadd járjanak a maguk tervei szerint. Bárcsak hallgatna rám a népem, és Izráel az én utaimon járna! Hamar megaláznám ellenségeiket, és ellenfeleikre fordítanám a kezemet! Akik gyűlölik Atyánkat, meghunyászkodnának előtte, és végzetük örökké tartana. De a búza legjavával táplálná őket, és sziklából való mézzel elégítenélek meg.”